Elutasított két magyarellenes tervezetet a szenátus

Két magyarellenes törvénytervezetet utasított el legutóbbi ülésén a bukaresti szenátus: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók” nyilvános használatát büntette volna – közölte csütörtökön az MTI-vel Klárik László, az RMDSZ szenátora.

MTI

2015. február 26., 18:062015. február 26., 18:06

Mindkét tervezetet tavaly terjesztette a parlament elé a magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Bogdan Diaconu független képviselő, aki akkor még a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja volt.

Klárik László elmondta: a két tervezet esetében a képviselőházé a döntő szó, újdonság, hogy ilyen „kényes” tervezeteket a szenátus egyáltalán megvitat.

A szenátor arra utalt, hogy mivel a kétkamarás parlamentben mindig a második házé a döntő szó, az elsőben gyakran napirendre sem tűzik a vitát, hanem „hallgatólagosan elfogadottnak” nyilvánítják azokat a tervezeteket, amelyeknél lejár a döntéshozatalra megszabott határidő.

Az RMDSZ szenátora biztatónak értékelte azt is, hogy a felsőház nagy szavazattöbbséggel elutasította az egyértelműen magyarellenes tervezeteket: a 112 jelenlévő szenátorból 110-es voksoltak Diaconu törvényjavaslatai ellen.

Klárik László úgy vélte, a „normalitás fele hajlik” a bukaresti parlament viszonyulása, hiszen a szólásszabadságot korlátozó, az autonómia hirdetőit börtönnel fenyegető kezdeményezésekről van szó.

„Egy demokratikus országban sem a szimbólumaink használatának, sem a szabad véleménynyilvánításnak a jogát, sem identitásunk kifejezésének eszközeit nem vehetik el tőlünk” – fogalmazott Klárik László.

Diaconu egyik tervezete a területi autonómia és „mindenféle szakadár törekvés” betiltásáról szól. A tervezet szerint tilos lenne ezeket az eszméket gyűléseken, rendezvényeken, vitákon, politikai, vagy civil kezdeményezések révén népszerűsíteni, a tiltást megszegő magánszemélyeket pedig a törvény egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná, az ellene vétő szervezeteket pedig feloszlatná.

A másik tervezet az „etnikai zászlókat” tiltaná be, de – az RMDSZ szenátora szerint – a tervezet nem tisztázza, mit ért etnikai zászló alatt.

Bogdan Diaconu tavaly kilépett a PSD-ből az RMDSZ akkori kormányzati jelenléte elleni tiltakozásul. A képviselő később bejelentette: Egyesült Románia Párt néven új pártot alapít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés