Eltérítettek egy repülőgépet 60 emberrel a fedélzetén

Eltérítettek és Cipruson kényszerítettek leszállni egy egyiptomi belföldi utasszállító repülőgépet kedden 60 emberrel a fedélzetén – írja a Híradó.hu ciprusi médiajelentésekre hivatkozva. A légi eltérítés tényét később egyiptomi kormánytisztviselők, illetve a ciprusi hatóságok is megerősítették.

Székelyhon

2016. március 29., 11:242016. március 29., 11:24

2016. március 29., 16:072016. március 29., 16:07

A Híradó.hu úgy értesült, hogy az Egyptair légitársaság gépén 55 utas és ötfőnyi személyzet tartózkodik, holott az első jelentések még 81 személyről szóltak. A repülőgép belföldi járat volt, Alexandriából szállt fel és eredetileg Kairóban kellett volna landolnia, ám az eltérítés utáni új úti cél a ciprusi Lárnaka repülőtér lett. Helyszíni jelentések szerint az egyik utas azzal fenyegette meg a pilótát, hogy működésbe hozza a testén lévő robbanómellényt, és arra kényszerítette, hogy szálljon le Lárnakán. A géprabló, illetve esetleges társai egyelőre nem fogalmaztak meg követeléseket, csak arra szólították fel a hatóságokat, hogy járműveiket tartsák távol a repülőtől.

Cipruson időközben válságstábot állítottak fel a rendkívüli helyzet kezelésére. A lárnakai repülőtérre közlekedő gépeket pedig egy másik ciprusi légikikötőbe irányítják át.

A Híradó.hu – ciprusi televíziók helyszíni tudósításaiból értesülve – azt írja, hogy az utasok többsége leszállt az eltérített repülőgépről: négy külföldi utas és a legénység kivételével mindenki elhagyhatta a fedélzetet.

Egyetlen gépeltérítő

Az MTI információi szerint egyetlen személy térítette el a gépet, s úgy tűnik, személyes motiváció áll a háttérben. Az al-Ahram című egyiptomi napilap helyi biztonsági erőktől úgy értesült, hogy a férfi egyiptomi állampolgárságú, és az egyesült államokbeli atlantai egyetem professzora.

Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő a közszolgálati televízióban rendőrségi forrásokra hivatkozva azt mondta, a gép eltérítése nem terrorista indíttatású. A gépeltérítő azt követelte a rendőrségtől, hogy adjanak át egy levelet volt feleségének, aki Cipruson él.

Az arab nyelven írt levelet a leszállópályán veszteglő gép ablakán dobta ki. A ciprusi közszolgálati rádió értesülése szerint a géprabló politikai menedékjogot kért a hatóságoktól. A férfi a személyesen kívül politikai követelésekkel is előállt – követelte az egyiptomi ellenzék néhány bebörtönzött női tagjának a szabadon engedését. A gépeltérítő végül megadta magát a ciprusi hatóságoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés