Egy hónap szünet után újra beindulhat a hitelezés az Első otthon program keretében – miután a kormány megjelentette a Hivatalos Közlönyben az éves kezelési költségre vonatkozó rendeletet, a bankok újra továbbíthatják a kölcsönigényléseket a garancialaphoz.
2015. február 03., 21:042015. február 03., 21:04
A kezelési költség egyébként változatlanul évi 0,49 százalék marad. Egyelőre azonban csak a 2014-ben fel nem használt alapból lehet gazdálkodni.
Az idei esztendőre két és fél milliárd lejben rögzítette a kormány az Első otthon programban rendelkezésre álló összeg garanciaplafonját. A kabinet erről január közepén döntött, mint ahogy arról is, hogy a tavaly fel nem használt összeget idén is hozzáférhetővé teszi. A kormány ugyanakkor úgy tűnik, módosítani akar a program lebonyolításán, hogy ezáltal még többen élhessenek a kedvezményes hitel nyújtotta lehetőséggel.
Darius Vâlcov pénzügyminiszter nemrég bejelentette, február végén kerül a kabinet elé az Első otthon programot módosítani hivatott jogszabálytervezet. Ebben előírnák, hogy azok is részesülhessenek a kedvezményes hitelben, akiknek már van egy lakásuk, ám nagyobb otthonba szeretnének költözni. Az egyetlen feltétel, hogy ehhez régi lakásukat el kell adniuk.
Mint ismeretes, az Első otthon program 2009-ben indult, lényege, hogy az állam garanciát vállal az ingatlanvásárlás során felvett hitelre. 2009-től tavaly őszig a garanciaalap összesen 126 200 ingatlanvásárlás esetében biztosította a szükséges összeget. A felhasznált összeg mintegy 4,8 milliárd euró. A tavalyi év első kilenc hónapjában a program keretében 20 500 hiteligénylésre bólintottak rá, ezek garantálására összesen 736 millió eurót biztosítottak. Ezt követően a kormány az év végéig további 400,5 millió lejt bocsátott a program rendelkezésére.
Az igénylőknek rendelkezniük kell a megvásárolni szándékozott ingatlan értékének 5 százalékával, ezt kell előlegként befizetniük a bankban azt követően, hogy a pénzintézet és a garanciaalap is rábólintott a hitel folyósítására. A kölcsönt kizárólag lejben lehet igényelni, a kamat összege a háromhavi ROBOR-index plusz legtöbb 2,5 százalékpont lehet.
A garanciaalap adatai szerint a programban a következő pénzintézetek vesznek részt: a BCR, a BRD, a Raiffeisen Bank, a Banca Românească, az Alpha Bank, a Transilvania Bank, a CEC Bank, az EFG Bancpost, a Piraeus Bank, az Intesa Sanpaolo Románia, az UniCredit Ţiriac Bank, a Credite Agricole, az OTP Bank, a Bank Leumi, az RIB Bank, az ING Bank és a Marfin Bank.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!