Előrehozott választást akar az RMDSZ?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Noha néhány nappal ezelőtt Kelemen Hunor szövetségi elnök még elutasította az előre hozott választások gondolatát, az RMDSZ két vezető politikusa a hét végén egyértelműen síkra szállt az idő előtti parlamenti megmérettetés megrendezéséért.

2012. január 29., 17:332012. január 29., 17:33

2012. január 30., 12:292012. január 30., 12:29

Borbély László és Markó Béla határozottan állást foglalt az előre hozott választások megrendezése mellett – írja a Krónika. Az RMDSZ volt elnöke, kormányfő-helyettes az Erdélyi Magyar Televíziónak a hét végén úgy nyilatkozott, elvileg támogatja az előre hozott parlamenti megmérettetés lehetőségét. Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt a jogszabályt, amelynek értelmében a helyhatósági és a parlamenti választásoknak egy időben, várhatóan novemberben kellett volna sorra kerülniük.

Markó szerint nagy valószínűség szerint az eredeti időpontban, tehát júniusban lesznek az önkormányzati választások. Kifejtette: el tudná fogadni, hogy a parlamenti választásokat is hozzák közelebb, és azokat is nyáron szervezzék meg, de ez csak előre hozott választások formájában lehetséges, ezért valamennyi romániai parlamenti pártnak egyet kell értenie ezzel. A politikus szerint azért kell mérlegelni az előre hozott választások lehetőségét, mert nagy az elégedetlenség a lakosság körében, sokan megkérdőjelezik a politikai vezetők munkáját, és ilyenkor hasznos minél hamarabb sort keríteni a választásokra. Hasonlóképpen vélekedik Borbély László, a szövetség politikai alelnöke is, aki szerint a jelenlegi megváltozott romániai társadalmi-politikai helyzetben az RMDSZ-nek komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e jobb előre hozott parlamenti választásokat tartani. A Boc-kormány környezetvédelmi minisztere vasárnap a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az utcai tüntetések mellett az alkotmánybíróság döntése is szükségessé teszi az idő előtti választások lehetőségének elemzését. Borbély szerint az előre hozott választások előnye az lenne, hogy az utcai tüntetések is elcsitulnának, de konszenzusra juthatnának a kormánypártok az ellenzéki erőkkel is, hiszen ez utóbbiak javasolják az előre hozott választásokat. A politikai alelnök szerint az erdélyi magyar politikában is elejét vennék a „parttalan vitáknak”, ha nem novemberben, hanem korábban lennének a parlamenti választások.

Ehhez képest Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa január 19-i, Kolozsvárt tartott ülése után még úgy nyilatkozott: az alakulat nem támogatja az előre hozott választásokat. A politikus azzal indokolta álláspontját, hogy a bukaresti kormány által elért eredményeket – hogy idén ki lehet fizetni a nyugdíjakat, a béreket, hogy Románia képes fenntartani a költségvetési egyensúlyt – nem szabad kockáztatni, mert minden politikai instabilitás a gazdaság visszaeséséhez, az egyensúly felbomlásához vezet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés