Elnökválasztás Ukrajnában

Megtartották vasárnap az elnökválasztás első fordulóját Ukrajnában. A polgárháború szélére sodródott ország szakadár keleti területein, Donyeck és Luhanszk megyében ugyanakkor nem lehetett mindenhol megrendezni a voksolást.

Balogh Levente

2014. május 25., 20:382014. május 25., 20:38

A szavazólapokon 21 jelölt neve szerepelt. Ha egy jelölt megszerzi a szavazatok több mint felét, akkor nem lesz második fordulója a választásnak, ami kivételes lenne a független Ukrajna történetében. Az előrejelzések szerint Petro Porosenkónak, a Vitalij Klicsko által vezetett Ütés (UDAR) párt jelöltjének jó esélye van arra, hogy az első fordulóban megnyerje a választást, a felmérések szerint ugyanis jelentős fölénnyel vezet az indulók között. 

Ha egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, a második fordulót a tervek szerint három hét múlva, azaz június 15-én rendezik meg.

Kétséges, hogy ki tudják-e fejezni választói akaratukat a két kelet-ukrajnai megyében, Donyeckben és Luhanszkban élők. A szakadárok e régiókban kikiáltották saját köztársaságukat, és mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák az ukrajnai elnökválasztás lebonyolítását. A két megyében a helyi választási bizottságok fele már nem működik. Nem kizárt, hogy a nap folyamán több erőszakos cselekményt is elkövetnek majd a Donyec medencében lévő régiókban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton kijelentette: Oroszország azt akarja, hogy béke legyen Ukrajnában, ezért kész lesz a párbeszédre az elnökválasztás után létrejövő új hatalmi szervezetekkel.

A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén résztvevők kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, hogy kész együttműködni „az új struktúrákkal”, amelyek május 25-e után kialakulnak. Vlagyimir Putyin ezt megelőzően azt mondta, hogy Ukrajnában polgárháború kezdődött, káosz van, és szerinte az ukrajnai elnökválasztás körülményei nem felelnek meg a nemzetközi normáknak.

Az orosz államfő tagadta, hogy megromlottak volna kapcsolatai Barack Obama amerikai elnökkel, de közölte: Oroszország „belefáradt” abba, hogy a Nyugat elzárkózik a vitától a NATO-bővítéséről és az európai rakétavédelmi rendszer fejlesztéséről.

Az orosz kormányfő szerint eközben az 1994-es budapesti memorandum aláírói nem vállaltak garanciát Ukrajna területi egységére. Dmitrij Medvegyev szombaton leszögezte? Oroszország nem tudja és nem is fogja szavatolni Ukrajna területi épségét.

Eközben az önhatalmúlag kikiáltott „donyecki és luhanszki népköztársaság” képviselői dokumentumot írtak alá szombaton, ami szerint a két kelet-ukrajnai megye közös független államot hoz létre „Novorosszija\" (Új Oroszország) néven.

Az URA-Inform Donbassz internetes portál helyszíni tudósítása szerint a dokumentumot a Donyeck városában lévő „Sahtar Plaza” nevű szállodában írta alá az orosz állampolgárságú Alekszandr Borodaj, a „donyecki népköztársaság” miniszterelnöke és Alkeszij Karjakin a „luhanszki népköztársaság” „köztársasági gyűlésének” elnöke.

Pénteken amúgy Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője azt közölte: folytatódik a terrorellenes művelet Kelet-Ukrajnában. Az elmúlt nap alatt több sikeres akciót hajtottak végre a terrorellenes műveletben részt vevő egységek Ukrajnában: húsz fegyveres szakadárt megöltek, miközben két katonájuk elesett – tájékoztatott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés