
Az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-ei terrormerényletek értelmi szerzőjét, Halid Sejk Mohammedet bíróság elé állítják, és valószínűleg kivégzik – közölte vasárnap a CNN egyik műsorában Robert Gibbs fehér házi szóvivő.
2010. február 01., 11:322010. február 01., 11:32
2010. március 08., 17:232010. március 08., 17:23
A szóvivő azonban nem erősítette meg, de meg sem cáfolta azokat a beszámolókat, amelyek szerint mégsem New Yorkban rendeznék meg a pert. Eric Holder igazságügy-miniszter tavaly novemberben jelentette be, hogy polgári bíróság elé állítják a terroristát és négy társát, sorsukról nem katonai törvényszék fog dönteni. Akkoriban született a döntés a New York-i helyszínről is. Az eredeti tervek szerint a bírósági tárgyalást a terroristák által romba döntött Világkereskedelmi Központ egykori ikertornyainak a tőszomszédságában tartanák meg.
Michael Bloomberg New York-i polgármester és az amerikai nagyváros számos vezetője ellenzi ezt az elképzelést. Érvelésük alapján a feltehetően több évig elhúzódó eljárás évente több mint 200 millió dollárjába kerülne a városnak. A városrész lakói sem fogadnák szívesen a folyamatos készültséget, ezenkívül az egész város biztonságát meg kellene erősíteni az esetleges újabb terrortámadásokkal szemben.
Gibbs a televíziós műsorban közölte, hogy a kormányzat egyelőre tárgyal a New York-i városvezetéssel, és megérti aggodalmaikat.
Konzervatív szenátorok szerint a terroristákat ellenséges harcosokként a szigorúbb és zártabb katonai bírósági eljárás során kellene elítélni. Érvelésük szerint, egy amerikai szövetségi polgári eljárás módot adna a szélsőségeseknek, hogy azt kirakatperré változtatva a világ nyilvánossága előtt magasztalják tettüket, és újabb harcosokat állítsanak a terrorizmus oldalára.
Mitch McConnell republikánus párti szenátor ugyancsak a CNN-nek nyilatkozva úgy vélte: katonai bíróságnak kellene eljárnia a terroristák ügyében és – szerinte – a legalkalmasabb helyszín a guantánamói támaszpont lenne. Jóslata szerint a demokrata párti politikusok közül is sokan a republikánusok mögé sorakoznának fel ebben a kérdésben – írja az MTI.
Bloomberg polgármester is azon a véleményen van, hogy a tárgyalást egy katonai bázison folytassák le, de semmiképpen sem Manhattanben.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!