Nyílt levélben fordult Victor Ponta miniszterelnökhöz a romániai katolikus püspökkari konferencia, azt kérve, hogy a kormány halassza el a kommunizmus idején államosított ingatlanokról szóló törvényjavaslat benyújtását.
2013. április 10., 17:582013. április 10., 17:58
2013. április 10., 17:582013. április 10., 17:58
A bukaresti kabinet szerdán döntött arról, hogy felelősségvállalással terjeszti a parlament elé az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról, illetve a kárpótlásokról szóló javaslatot, amelynek elfogadására a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel Romániát már 2010-ben. A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a parlamenti vita nélkül szavaz a jogszabályról. Ez a rendkívüli eljárás lehetővé teszi az ellenzék számára, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be a kormány ellen, de a kabinet mintegy 70 százalékos támogatásának örvend a parlamentben, ezért nem valószínű a bukása.
Lucian Mureşan görög katolikus bíboros, a román katolikus püspökkari konferencia elnöke a testület nevében arra kérte Victor Pontát, halassza el április végéig a törvény kormány általi elfogadását, hogy az egyház is küldhessen módosító indítványokat. A bíboros nehezményezte, hogy sem a görög katolikus, sem a római katolikus egyház véleményét nem kérte ki a kormány, amikor kidolgozta a tervezetet, holott a jogszabály a két katolikus egyház elkobzott vagyonáról is rendelkezik.
Korábban a református püspökök is bírálták a kormány restitúciós törvénytervezetét, mert több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartják a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket. Ponta a szerdai kormányülésen elmondta, noha a kabinet már véglegesítette a törvénytervezetet, a jövő heti kormányülésen az egyházak részéről érkező módosító javaslatokat is beiktathatják a dokumentumba.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!