Ellenzékben marad az RMDSZ

Nem vonja be a Szociálliberális Szövetség (USL) a parlamenti választások nyomán megalakuló új bukaresti kormányba a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) – közölte a két politikai alakulat vezetőinek hétfői találkozója után a kormányalakítással megbízott Victor Ponta kormányfő, szociáldemokrata pártelnök, az USL társelnöke.

MTI

2012. december 17., 21:382012. december 17., 21:38

 A magyar szervezettel való együttműködés lehetőségét Ponta a választások napján vetette fel, amikor még nem lehetett tudni, hogy az USL megszerezte a parlamenti helyek kétharmadát és még az alkotmánymódosításhoz sincs szüksége az RMDSZ voksaira. Az USL vezetői később megerősítették, hogy már a választások előtt tárgyaltak az RMDSZ-szel az esetleges együttműködésről. Az RMDSZ bevonása a kormányba az USL másik két pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) ellenállásán bukott meg.

Victor Ponta azt hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is párbeszédet fog folytatni az RMDSZ-szel, a magyarság egyedüli politikai képviselőjével az alkotmány, a választási rendszer, a kisebbségi jogok, valamint a regionális fejlesztés terén tervezett reformokról.

Ponta újságírói kérdésre válaszolva cáfolta azt a – több hírtelevízió által kész tényként kezelt – médiaértesülést, miszerint létrehoznának egy kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi tisztséget a bukaresti kormányban, amelyet Nicolae Paun, a roma kisebbség parlamenti képviselője töltene be.

Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az USL-lel körvonalazódó kormányzati együttműködést meghiusította a liberális pártvezetés egyoldalú döntése. Hozzátette: ilyen körülmények között a magyar szövetség konstruktív ellenzéki szerepre készül a román parlamentben.

Traian Băsescu államfő hétfőn aláírta az elnöki rendeletet, amelyben Victor Pontát bízza meg kormányalakítással. Az új kormány beiktatásáról várhatóan pénteken szavaz a bukaresti parlament.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés