
Erős vállalásokat tettek az éghajlatváltozás feltartóztatásáért a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport vezetői hétfői németországi találkozójukon: a decemberi párizsi ENSZ-klímacsúcsra (COP21) a Hetek elkötelezték magukat amellett, hogy 2 Celsius fok alatt kell tartani a globális középhőmérséklet emelkedését az évszázad végéig, az ipari forradalom előtti szinthez képest.
2015. június 09., 17:272015. június 09., 17:27
Ennek a célkitűzésnek a rögzítése a német soros elnökség egyik legnagyobb sikere. Berlin helyzetértékelése szerint nemigen lenne esély sikerre vinni a COP21 ügyét – a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló, kötelező érvényű megállapodás kidolgozását – , ha a legfejlettebb ipari hatalmak nem állnak ki a legutóbbi, koppenhágai klímacsúcson megjelölt 2 Celsius fokos határérték mellett, a kanadai és a japán vezetés azonban belpolitikai okok miatt sokáig ellenezte, hogy ez a vállalás szerepeljen a zárónyilatkozatban.
A Hetek a COP21-gyel összefüggésben amellett is elkötelezték magukat, hogy a jelenlegi évszázadban végre kell hajtani „a világgazdaság dekarbonizálását”, vagyis a fosszilis energiahordozók nélkül működő gazdaság kialakítását.
Az úgynevezett 2015 utáni menetrenddel (post-2015 Agenda) kapcsolatban a Hetek egyebek között vállalták, hogy mindent megtesznek azért, hogy 2030-ra 500 millióval csökkenjen az éhezők és az alultápláltságban szenvedők száma, és megerősítették, hogy a hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékára kívánják emelni a nemzetközi fejlesztési együttműködésre – a fejlődő országok támogatására – fordított közpénzek összegét.
A világgazdasági témák közül kiemelkedik, hogy a Hetek szerint az év végére megállapodásra kell jutni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi övezet kialakítását célzó szerződés (TTIP) „alapjairól”, szerkezetének legfőbb elemeiről.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!