
Fotó: Boda L. Gergely
Az egészségügyi szaktárca honlapján (Forum Reforma în sănătate fejezet) lesz megtalálható az első fejezet tervezetének alapváltozata, amely az év elejétől folyó egyeztetések eredményeként jött létre, és a kórházak szervezésére, illetve működésére vonatkozik.
2012. április 04., 15:422012. április 04., 15:42
2012. április 04., 16:312012. április 04., 16:31
A tervezet értelmében a kórházak a jövőben központi költségvetéstől függetlenül is működhetnek, például alapítvány formájában, egyetlen alapítóval, aki egyben a jelenlegi működtetője is annak. Ezáltal megvalósulhat a valós decentralizáció és létrejöhet az intézményi autonómia az egészségügyi intézmények működtetését illetően. „A kórházak megtartják közintézményi jellegüket, még akkor is, ha alapítványi formában működnek majd, és továbbra is állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban maradnak” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter.
Vasile Cepoi államtitkár szerint ennek a szervezési formának a nagy előnye, hogy a jövőben az egészségügyi intézmények önállóan dönthetnek arról, hogy hány alkalmazottat foglalkoztatnak és milyen bérpolitikát alkalmaznak az egyéni kompetenciák és felkészültség alapján. Ugyanakkor, amennyiben erre igény van a közösség részéről, a kórházaknak lehetőségük nyílik olyan partnerségekben részt venni, amelyek lehetővé teszik a fizetős egészségügyi szolgáltatások biztosítását, amely többletjövedelemhez juttatja az illető intézményt és ebből többek között fedezni tudják a fizetős részlegeken dolgozók bérét. Lehetőség nyílik majd olyan struktúrák létrehozására, amelyekben az orvosok kórházi alkalmazottként dolgozhatnak a magánszférában is, és ehhez nem lesz majd szükséges a szaktárca külön engedélye, ahogyan ez jelenleg kötelező.
„Az új törvénytervezet olyan előírásokat tartalmaz, amelyek meggátolják az egészségügyi rendszer problémáinak politikai síkra való terelését, továbbá, anyagi és társadalmi helyzettől függetlenül biztosítja a lakosság számára az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Eme előírások értelmében hangsúlyosabb lesz az igazgatótanácsok szerepe, növekedik a kórházmenedzsment felelőssége az alkalmazottak egyéni felelősségével egyetemben, amely kitételek a jövőben benne foglaltatnak a kollektív és egyéni munkaszerződésekben is, ugyanis ezek alapján kerülnek majd kidolgozásra az érintett intézmények hatékonysági mutatói” – mondta Ritli László szaktárcavezető.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!