Elkaszálta az alkotmánybíróság a Nagy Testvér-törvényt

Teljes egészében alkotmányellenes az információbiztonsági törvény – döntött szerdán az alkotmánybíróság. 

Balogh Levente

2015. január 21., 16:382015. január 21., 16:38

2015. január 21., 16:382015. január 21., 16:38

A taláros testület szavazattöbbséggel határozott arról, a Nagy Testvér-törvénynek nevezett jogszabály ellentétes az alaptörvénnyel. Az elutasítás egyik oka, hogy a jogszabályt nem hagyta jóvá a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).

A parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen – a civil szervezetek tiltakozása nyomán – az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) óvást emelt az alkotmánybíróságon.
A civilek elsősorban amiatt aggódtak, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik.

Alina Gorghiu, a PNL társelnöke a szerdai ítélethirdetést követően leszögezte: a megfigyelésekhez minden egyes alkalommal előzetes bírói jóváhagyás szükséges.

Mint ismeretes, a másik két korábban hatályba lépett megfigyelési törvényt – a mobilszolgáltatókat érintő adatmegőrzési, illetve a feltöltőkártyák névtelenségét eltörlő jogszabályt, amelynek nyomán csakis a személyi adatok megadásával lehetett volna ilyen kártyát vásárolni – tavaly alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) még vasárnap közleményben próbálta védeni a most elkaszált jogszabályt. Úgy vélte, a törvény, amelyre a SRI szerint az országnak és szövetségeseinek a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédése érdekében van szüksége, nem sérti a magánélethez való alapvető emberi jogot.

A SRI közleménye szerint alaptalan a civilek azon aggálya, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik. Ilyesmihez továbbra is bírói felhatalmazás kell: a törvény csak az internetszolgáltatókat és rendszer-üzemeltetőket kötelezi arra, hogy a nyomozók rendelkezésére bocsássanak adatokat, de kizárólag a forgalomról, nem pedig a tartalomról – áll a hírszerzés közleményében.

Ha a kibernetikai veszély elhárítása során szükségessé válik egy konkrét gyanúsított számítógépének, táblagépének, vagy telefonjának átvizsgálása, ami valóban korlátozná az illető emberi jogait, a hatóságok azt csak bírói jóváhagyás alapján tehetik meg – tudatta a SRI.

Mint ismeretes, az információbiztonsági törvények elfogadását a múlt héten Bukarestbe látogató Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes is sürgette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés