
Életének 87. évében elhunyt Lámfalussy Sándor (Alexandre Lamfalussy) magyar származású, Belgiumban élő, belga állampolgárságú közgazdász, bankár, akit a közös európai fizetőeszköz létrehozásában szerzett érdemeiért gyakran emlegetnek „az euró atyjaként”. Halálhírét családja hétfőn közölte a belga hírügynökséggel.
2015. május 11., 18:122015. május 11., 18:12
Lámfalussy Sándor Kapuváron született 1929. április 26-án. Magyarországot 1949-ben hagyta el. Nagy szerepet játszott a közös európai valuta megteremtésében.
A Delors-bizottság tagjaként (1988-1989) részt vett az Európai Monetáris Unió megvalósítási tervének kidolgozásában, majd 1994. január 1-jétől 1997. június 30-ig az Európai Központi Bank elődjének szánt, frankfurti székhelyű Európai Pénzügyi Intézet első elnöke volt.
Lámfalussy Sándor pragmatikus megközelítést szorgalmazott azoknak a konvergenciakritériumoknak az értelmezésben, amelyek alapján az egyes országok részt vehetnek az egységes fizetőeszközt használó rendszerben. „Nem egyszerűen egy számról van szó. Tartós időre kell belépni, látni, mi vár ránk, történelmi távlatba tekinteni\" – mondta még 1997-ben.
Lámfalussy Sándor az európai értékpapírpiacokat szabályozó „bölcsek tanácsának” vezetőjeként (2000-2001) az európai tőkepiac-szabályozással kapcsolatban dolgozott ki javaslatokat. Egyik fia, a La Libre Belgique című napilapnál dolgozó Christophe Lamfalussy elmondta: apja az elsők között volt, aki bizalmatlanná vált a piacokkal szemben és spekultatív buborékok kialakulására figyelmeztetett, erősen ajánlva a pénzügyi rendszerek jobb szabályozását.
Érdemeinek elismerésére Lámfalussy Sándor a belga királytól 1993-ban bárói címet kapott, 1999-ben a francia Becsületrend parancsnoki fokozatát vehette át. 1995-ben a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszdoktora lett, 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 1999-től Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének elnöke volt, 2001-ben a Corvin-lánc kitüntetettje lett.
2008-ban megkapta az MTA Wahrmann Mór emlékérmét, ugyanabban az évben a Sólyom László államfő által életre hívott magyarországi oktatás lehetséges fejlesztésének és a korrupció problémájának elemzésére létrejött Bölcsek Tanácsának tagja lett, 2013-ban megkapta a Magyar Szent István Rendet.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!