
Életének 74. évében elhunyt Bokor Péter rendező, író, egyetemi tanár – közölte a Kolozsvári Állami Magyar Színház hétfőn.
2014. április 28., 19:142014. április 28., 19:14
2014. április 28., 21:252014. április 28., 21:25
Bokor Péter 1940-ben született Kolozsváron. 1970-ben végzett a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémia filmrendező szakán, ahol olyan kiemelkedő személyiségekkel dolgozott együtt, mint Dan Piţa és Mircea Veroiu. 1970-1977 közt a román televízió közreműködésével George Călinescu XIX. Lajos, D.R. Popescu A kerti törpe, Deák Tamás Hilarius és Cervantes A búsképű lovag című műveit rendezte meg.
1978-ban a kanadai Edmontonba költözött, ahol tíz évig a Francia Színház művészeti igazgatójaként, valamint egyetemi tanárként tevékenykedett, de vendégrendezőként is dolgozott más társulatokkal. 1989-től két évig az ausztráliai Canberrában élt, ahol több előadást rendezett, valamint színházelméletet tanított az Ausztráliai Nemzeti Egyetemen.
Négy kontinensen, több mint százötven előadást rendezett, számos szövegkönyvet írt. 1991 óta gyakran rendezett Romániában is, főként Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Craiován és Brassóban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával három alkalommal dolgozott együtt: 2000-ben Timberlake Wertenbaker Kinek kell a színház? című darabját, 2006-ban a Botrány az operában című nagysikerű előadást, 2008-ban pedig Michael Frayn Még egyszer hátulról című komédiáját rendezte a sétatéri teátrumban.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!