
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Három nappal az általa elkövetett gyilkosság után sikerült elfogniuk a rendőröknek a barátnőjét agyonlövő, annak jelenlegi élettársát pedig megsebesítő nagyváradi férfit, aki ellen országos körözést bocsátottak ki.
2017. március 18., 19:572017. március 18., 19:57
2017. március 18., 20:242017. március 18., 20:24
Hírtelevíziók tudósítása szerint a 38 éves, a bihari megyeszékhely egyik ismert alvilági figurájának számító Adrian Hladiit szombaton tartóztatták le a nyomozók egy nagyváradi lakásban a Nufărul negyedben. Úgy tudni, hogy
Alina Dinu, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a News.ro hírügynökségnek elmondta, olyan lakásban bukkantak rá a férfira a nyomozók szombaton, amelyben előző nap már házkutatást folytattak, de akkor Hladii nem tartózkodott ott. A szóvivő megerősítette, hogy a rendőrségi akció közben az elkövető kiugrott a tömbház negyedik emeletéről az ablakon, megsérült, és kórházba szállították. Későbbi jelentések szerint a férfi a kórházba szállítás közben, a mentőautóban életét vesztette a zuhanás közben szerzett sérülések következtében.
A férfi március 15-én reggel egy csokor virággal ment volt barátnője lakására, ahol a 24 éves nő jelenlegi barátjával, egy 41 éves férfival tartózkodott. Adrian Hladii becsengetett és elmondta, hogy virággal jött, mire Dalia Duca lement a kapuhoz, majd jelenlegi barátja is megjelent az udvaron. Ekkor a féltékeny férfi pisztolyt rántott, többször rálőtt a nő barátjára, akit könnyebben megsebesített.

A rendőrség feltételezése szerint féltékenység miatt szerdán lövöldözött egy férfi Nagyváradon, megsebesítve egy másikat, majd elrabolta és agyonlőtte volt barátnőjét – adta hírül a Digi24 hírtelevízió.
A szomszédok vallomása szerint ezek után az elkövető a nőt autójába kényszerítette, majd elhajtott. A rendőrség egy óra múlva megtalálta a járművet Biharszentjános határában, a Sebes-Körös partján, benne a nő holttestével. Az elkövető főbe lőtte áldozatát, majd elmenekült a helyszínről. Később kiderült, hogy az áldozatnak öt éves kapcsolata volt a férfival, aki többször erőszakosan viselkedett vele és a szakításuk után is zaklatta.
Adrian Hladii – aki egyébként nős, a felesége Olaszországban él – ellen korábban lopás és rongálás miatt eljárás folyt Romániában, Ausztriában pedig börtönbüntetésre ítélték bankkártya-hamisítás miatt. Áldozatát, Dalia Ducát – egy volt rendőrtiszt lányát – elfogása napján, szombaton helyezték végső nyugalomra Nagyváradon.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.