Elfogadás előtt az új vidékfejlesztési stratégia

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A 2014–2020-as időszakra vonatkozó vidékfejlesztési stratégia tervének elfogadása küszöbön áll az Európai Tanácsnál, ezt követi majd az elvi beleegyezés ahhoz, hogy a romániai szakminisztérium elkezdhesse a programba foglalt támogatási rendszerek kifizetését.

Bakó Zoltán

2015. február 19., 17:302015. február 19., 17:30

A Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) vezérigazgatója, David Eugen Popescu úgy nyilatkozott, hogy az ügynökség felkészült, amint az ET bejelenti elvi beleegyezését, azonnal megkezdhetik a kiosztani a támogatást igénylők útmutatóját. Elmondta azt is, hogy jelen pillanatban még nincsenek hivatalos dokumentumok a végleges támogatási módozatokról, így az igényléseket sem lehet kitölteni, benyújtani. Ezért kell kivárni az útmutató megjelenését, hogy a kifizetési dossziékat megnyithassák. Ami a mezőgazdasági minisztérium és a beruházási ügynökség honlapjain (www.madr.ro és www.afir.info) megjelent támogatási tengelyeket illeti, azok csak tájékoztató jelleggel bírnak, minden bizonnyal változásokat fognak eszközölni bennük, arra viszont jók, hogy általános képet nyújtsanak arról, hogy körülbelül milyen támogatási rendszerek lesznek az új agrárpolitikai kontextusban és mire számíthatnak a romániai gazdálkodók.

A vidéki beruházási ügynökség az uniós támogatási rendszerből részesülni kívánók számára ideiglenes jellegű információkat bocsát rendelkezésre, hogy felkészülhessenek a következő időszakra, amelyeket a www.afir.info honlapon találnak meg, de hívhatják a 0318-601 100-as telefonszámot is, valamint az AFIR helyi kirendeltségeinél személyesen is érdeklődhetnek (ilyen ügynökségi kirendeltség működik Marosvásárhelyen a Kárpátok sétánya 17. szám alatt, telefon 0265-212 133, drótposta-cím ojfir.mures@ afir.info).

Az ügynökség azt javasolja a potenciális támogatás igénylőknek, hogy a tulajdonképpeni pályázat elkészítése előtt tisztázzák a különböző, pályázáshoz szükséges részleteket, hogy ezzel időt nyerjenek. Ilyen tisztázásra szoruló tényező lehet a termőföld tulajdonjogának kérdése, az esetleges önrész beszerzésének módozata, megkeresse azt a tanácsadói céget, amely a dokumentációt elkészíti.

Az érdeklődőket felszólítják, hogy ne próbáljanak mellékutakon, pénzért információkat beszerezni, hiszen az AFIR honlapján megtalálhatók a jelenleg ismert feltételek. Az egyes nemhivatalos, amolyan kalóz-honlapok, pénzért árusított „tájékoztató jellegű kiadványok” csak összezavarják, félretájékoztatják az avatatlan érdeklődőt, emellett pedig még anyagi kárt is okoznak neki. A pontos tájékoztatást a minisztérium, a beruházási ügynökség hivatalos honlapjai szolgálják és fogják szolgálni a továbbiakban is, továbbá a két intézmény megyei intézményei, kirendeltségei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés