Hecser Zoltán (jobbról) és a MÚRE elnöke, Szűcs László
Fotó: Karácsonyi Zsigmond
Életműdíjban részesítette alapítóját és első elnökét, Hecser Zoltán újságírót a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a Szovátán megtartott szombati szakmai találkozóján.
2024. október 06., 12:092024. október 06., 12:09
2024. október 07., 16:232024. október 07., 16:23
A MÚRE szombati munkanapjának csúcspontját az egyesület 2023. évi szakmai díjainak átadása jelentette. Ennek keretében életműdíjat kapott a Csíkszeredában élő Hecser Zoltán újságíró, közgazdász, a MÚRE alapítója és első elnöke. A 83. életévében járó Hecser Zoltán 1942-ben született Székelyudvarhelyen, híres gyógyszerész családban. Több mint 50 évet dolgozott a csíkszeredai sajtóban, vezetése alatt gazdaságilag mindig biztos lábakon állt az általa menedzselt lapkiadó. Szovátán elhangzott laudációját Bögözi Attila, a MÚRE ügyvezető elnöke szerkesztette és olvasta fel.
„Meg kell állapítanunk, hogy Hecser Zoltán valóban egy sikeres ember. Emberi kvalitásokból, következetességből, együttműködési készségből, a közügyeinkben való szerepvállalásból, a közösségért való cselekvésből vagy akár barátságból, romániai magyar újságíró közösségünk előtt az elmúlt jó néhány évtizedben jelesre vizsgázott. Fő műveként (...) a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét jelölöm meg. (...) 2022-től a MÚRE-tagok, egyesületi tagságuk okán, 50 százalékos nyugdíjpótlékot kapnak, mivel Románia kormánya a MÚRE-t kormányhatározattal, közhasznú társaságnak ismerte el. Ez pedig olyan fegyvertény, ami nemcsak a Romániában működő több tucat – s itt beleértem a román újságíró-szervezeteket is – egyesület fölé emeli, hanem felelősségét is ehhez mérten növeli.
aki magára vállalta és sikeresen elvégezte az egyesületalapítás sokszor nem látványos, de annál fontosabb, a román törvényekben adminisztratív buktatókkal »aknásított«, gyötrelmes »aprómunkáját«. Ha csak ennyi volna, amit Hecser Zoltán életében elért, s amitől bebocsátást nyert a sikeres emberek halhatatlan társulatába, már ez is elég volna ahhoz, hogy az egyesület hálája és elismerése jeléül életműdíjban részesítse őt” – mondta Bögözi Attila.
Mint fogalmazott a továbbiakban, Hecser Zoltán újságíróként olyan területet választott magának, amelynek népszerűsége nem sok babért terem művelőjének, legalábbis a mi tájainkon nem, ezért ritka, mint a fehér holló: a gazdasági újságírást.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal pénteken Moszkvában.
Donald Trump szerint két héten belül létrejöhet a találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt csütörtökön.
szóljon hozzá!