Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya – jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
2024. augusztus 18., 12:202024. augusztus 18., 12:20
A jogszabály értelmében a tagállamoknak olyan helyreállítási intézkedéseket kell bevezetnie, hogy 2030-ig megvalósuljon az EU szárazföldi és tengeri területei legalább 20 százalékának, 2050-ig pedig az összes, rossz állapotban lévő ökoszisztémáinak a helyreállítása.
segítségével pedig az EU hatékonyabban teljesítheti nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségvállalásait, a többi között az európai természet helyreállítását.
A jogszabály elfogadását heves viták előzték meg, és végül csak kis többséggel sikerült elfogadni,
Ezzel az aggállyal kapcsolatban az Európai Bizottság kiemelte: a tagállamok maguk dönthetik el, mely konkrét intézkedéseket kívánják bevezetni saját területeiken.
Az EU adatai szerint az unióban lévő természeti területek mintegy 80 százaléka rossz állapotban van, a méh- és lepkefajok 10 százalékát pedig a kihalás veszélye fenyegeti.
A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.
Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.
Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be.
4 hozzászólás