
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul a korrupcióval gyanúsított volt fejlesztési miniszter, Elena Udrea, akit múlt héten helyeztek előzetes letartóztatásból házi őrizetbe.
2015. május 11., 15:482015. május 11., 15:48
Ezt maga Udrea mondta el a B1 hírtelevíziónak egy vasárnap este adott telefoninterjúban. „Az előzetes letartóztatás olyan eszköz, amelynek során az embereket terrorizálják, és arra késztetik, hogy olyan bűncselekményeket is bevalljanak, amelyeket el sem követtek. Másrészt egyesek számára imázsépítő tényezőként szolgál” – mondta Udrea, megjegyezve, hogy Laura Codruţa Kövesit, az Országos korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét is ebbe a kategóriába sorolja. Emlékeztetett: a nyilvánosság előtti imázsépítési kísérletek során az intézmények megfeledkeznek arról, hogy az érintetteket megilleti az ártatlanság vélelme.
Kijelentette: panasszal fordul az EJEB-hez, mivel a román állam nem biztosít emberhez méltó feltételeket a börtönökben. Úgy vélte, az emberek egész életükre megváltoznak azon körülmények között, amelyeket kénytelenek elszenvedni a börtönökben.
„Kilenc négyzetméteres területet bocsátanak négy személy rendelkezésére, és ezen a területen található a vécé is. Vagyis az ember tulajdonképpen az ajtó nélküli vécében étkezik. Csótányok, szemét… Már eddig is sokan nyertek az EJEB-en, de nem hallatszik a hangjuk. Ha azokat kérdezik, akik a csatornában élnek, azt fogják mondani, hogy a börtönben jobb, de nem azok számára, akik normális körülmények között élnek. Feljelentést teszek az állam által az előzetes letartóztatásban levők számára biztosított körülmények miatt, hogy mással már ne történhessen meg ugyanez” – mondta Udrea.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!