Egyre távolabb Schengen

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Románia schengeni csatlakozása ügyében, miután a francia kormányszóvivő is bejelentette: Párizs a romaügy megoldatlansága miatt továbbra sem tartja felkészültnek Romániát és Bulgáriát arra, hogy a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött uniós övezethez csatlakozzék.

Balogh Levente

2013. szeptember 29., 19:422013. szeptember 29., 19:42

A Le Monde című baloldali francia napilap pénteken olyan összeállítást közölt, amelyben több francia város polgármesterét is megszólaltatta, az elöljárók pedig – függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldaliak – támogatják Manuel Valls belügyminiszter felvetését, miszerint a romániai és bulgáriai cigányokat haza kell küldeni. Maurice Vincent, Saint-Étienne szocialista polgármestere leszögezte: a cigányprobléma nem a befogadásukra szolgáló eszközök számának növelésével oldódik meg, mivel ezen közösségek befogadására sem anyagi, sem pénzügyi, sem társadalmi források nincsenek. Rámutatott: olyan közösségekről van szó, amelyek nem beszélnek franciául, és kényük-kedvük szerint ütnek tanyát mind a maguk, mind másik számára veszélyes higiéniai és biztonsági körülmények között. Nancy demokrata-független uniós (UDI) polgármestere szerint a civilizálatlanság és a tolvajlások miatt minden olyan személyt haza kell küldeni, akinek rendezetlen a helyzete. Toulouse és Grenoble szocialista polgármesterei is azon a véleményen vannak, hogy a romák anarchikus táborverési szokásai „szörnyű helyzeteket” teremtenek, amelyeket már nem lehet helyi szinten kezelni, ezért az Európai Uniónak kell megoldást keresnie.

A helyzet lényegét Jean-François Copé, az ellenzéki, konzervatív Népi Unió Mozgalom (UMP) elnöke ragadta meg, aki Meaux városának polgármestereként leszögezte: mindenki egyetért Manuel Valls romákkal kapcsolatos kijelentéseivel, „ám ő nem azért van ott, hogy beszédeket tartson, hanem azért, hogy cselekedjen.” Leszögezte: sem Románia, sem Bulgária nem áll készen a schengeni csatlakozásra, és ezt – a németekhez és a hollandokhoz hasonlóan – ki kell mondani.

A román külügyminisztérium úgy reagált: a schengeni csatlakozás ügyét és a romaintegráció kérdését nem kellene a közelgő francia választási kampány témájává tenni. A bukaresti külügy hivatalos álláspontja szerint a cigányok felzárkóztatásának nincs semmi köze a schengeni csatlakozáshoz.

Titus Corlăţean román külügyminiszter közölte: pénteken New Yorkban találkozott francia kollégájával, Laurent Fabius-szel. Elmondta, egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok sokkal mélyebbek annál, hogy csupán ebben az egy témában merüljenek ki, ezért párbeszédre van szükség, valamint a kétoldalú hatósági együttműködés elmélyítésére. Ennek érdekében abban állapodtak meg, hogy a lehető leghamarabb találkoznia kell a két ország belügyminiszterének.

Megszólalt az ügyben Victor Ponta román kormányfő is, aki szerint a franciaországi kijelentések a választási kampányt folytató politikusok, egy részének képmutatását és demagógiáját bizonyítják, akik azt hazudják az embereknek, hogy a romaprobléma megszűnik, ha Romániát nem fogadják be a schengeni övezetbe.

A jelek szerint azonban nem csupán Párizs ellenzi Románia felvételét: a francia Journal de Dimanche szerint Hollandia, Olaszország és Spanyolország sem szívesen látná az országot a schengeni „klubban”.

Van azonban a francia kormányon belül olyan politikus is, aki másként gondolkodik. Cecile Duflot munkaügyi miniszter bírálta kollégáját, Manuel Valls belügyminisztert, aki arról beszélt: a francia és a roma életmód szöges ellentétben áll egymással, ezért a romák többségét haza kell küldeni Romániába. Duflot Francois Hollande államfő közbelépését sürgette – csakhogy az elnök egy bennfentes munkatársa szerint egy zártkörű találkozón szintén úgy foglalt állást, hogy a Franciaországba bevándorolt romáknak csupán egy szűk kisebbsége hajlandó integrálódni, ezért ő is egyetértett a belügyminiszterrel. A BVA közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet szombaton ismertetett a Le Parisien című fővárosi napilap, az is kiderül, hogy franciák 77 százaléka szintén egyetért a belügyminiszterrel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés