
Ukrán források közlése szerint támadásba lendültek a kormányerők Kelet-Ukrajna egyes területein, miután az oroszbarát szakadárok szerintük nem tartották magukat a harmadik napja életben lévő tűzszünethez.
2015. február 17., 17:072015. február 17., 17:07
A hadműveleti parancsnokság (ATO) egyik szóvivője kedden Kijevben bejelentette, hogy visszafoglaltak egy Donyeck megyei települést Artemivszk és Debalceve között, aminek eredményeképpen helyreállították ellenőrzésüket a két várost összekötő autóút egész hosszán.
Anatolij Sztelmah szóvivő közölte, hogy a szakadárok által napok óta ostromlott és időközben meg is szállt Lohvinove falu körül minden ellenőrző posztot visszavettek az ukrán fegyveres erők, így gyakorlatilag a település visszakerült a kormányerők ellenőrzése alá. A környéket jelenleg is az ukrán tüzérség tartja tűz alatt.
Artemivszk városából az újra ellenőrzött úton lőszer- és fegyverutánpótlást, élelmiszert és váltást küldenek a Debalcevét védő egységeknek. Utóbbi települést – amely mély beékelődésként fekszik a szeparatisták területébe – hetek óta támadják a szakadárok. Keddi hírek szerint a város egy része – a vasútállomás és néhány utca – a szakadárok kezére került, és kemény harcok zajlottak minden egyes utca birtoklásáért. Az ukrán hadműveleti parancsnokság azonban ezt cáfolta.
Andrij Liszenko katonai szóvivő kedden kijelentette, hogy a szeparatisták támadásai miatt továbbra sincs meg az előfeltétele a nehézfegyverek kivonásának a frontvonal közeléből. Ismét emlékeztetett arra, hogy a múlt héten kötött minszki megállapodás előbb tűzszünetet ír elő, és ezt követően a nehézfegyverek kivonását az ütközőzónából.
Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője közben arról számolt be, hogy tíz brit – Saxon típusú – páncélozott szállítójármű érkezett a harci övezetbe. Ukrajna nemrég kapta a katonai járműveket Nagy-Britanniától. A jármű a NATO-szabvány szerinti B7-es páncélzattal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 7,62 milliméter kaliberig a lövedékek nem hatolnak át rajta, valamint ellenáll a taposóaknáknak is – fűzte hozzá.
A szóvivő tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában öt katona esett el és 14 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében, többségük Debalceve térségében.
Eközben kedd hajnalban az orosz elnök hivatala azt közölte, a kelet-ukrajnai rendezésről kötött múlt heti minszki megállapodásról tárgyalt telefonon a német kancellár, az orosz és az ukrán elnök. Angela Merkel, Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko a térségbeli tűzszünetről, a kelet-ukrajnai Debalceve település környékén kialakult helyzetről, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek szerepéről egyeztetett.
A német kormány szóvivője kedden ugyanakkor azt mondta, Merkel és Porosenko a telefonbeszélgetés során felszólította Putyint, hogy gyakoroljon nyomást az oroszbarát szakadárokra a tűzszünet betartása érdekében. A beszámoló szerint a három vezető között egyetértés született arról, hogy a minszki megállapodásnak megfelelően megkezdődjön a nehézfegyverzet kivonása a térségből.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!