
Fotó: Tofán Levente
Addig nem jelöl ki új egészségügyi minisztert az RMDSZ, amíg nem módosítják sürgősségi rendelettel az egészségügyi törvényt – jelentette ki nemrégiben Borbély László, az alakulat politikai alelnöke. Tőkés László pedig helyeselte Cseke Attila lemondását.
2011. augusztus 10., 16:582011. augusztus 10., 16:58
2011. augusztus 22., 16:232011. augusztus 22., 16:23
Cseke Attila az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kibocsátott elektronikus kártyát mutatja
Nem hiányzik a nemzetközi gazdasági válság mellett a politikai bizonytalanság, de a koalícióban rendezni kell a problémákat – véli a politikus. Hozzátette, a szövetség álláspontja szerint, nem működhet jól egy kétfejű egészségügy. Sürgősségi kormányrendelettel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyzetét szeretnék tisztázni.
„Az RMDSZ azt szeretné, ha a biztosító az Egészségügyi Minisztérium alárendeltségébe kerülne. Most ugyanis önálló hatóságként működik, és így rendelkezik az egészségügynek szánt összegek nagy részéről, viszont az ágazat óriási költségvetési hiányáért mégis az Egészségügyi Minisztérium felel. Cseke Attila RMDSZ-es miniszter a múlt héten mondott le az Egészségügyi Minisztérium éléről az országos egészségügyi biztosítóval való konfliktusa, illetve a rendszer alulfinanszírozottsága miatt” – emelte ki a Borbély.
Emlékeztetett, a koalíció hétfőn ült tárgyalóasztalhoz, ahol az RMDSZ kifejtette álláspontját, hogy az egészségügy nem fog jól működni, ha továbbra is „kétfejű vezetése” lesz a rendszernek, hiszen a minisztérium mellett az egészségbiztosító pénztár független intézmény, amely az egészségügy költségvetésének jelentős részét kezeli. Borbély aláhúzta, hogy csak akkor nevesítenek, ha a PD-L is beleegyezését adja.
„Cseke volt az egyik leghatékonyabb egészségügyi miniszter az elmúlt húsz évben, aki végrehajtotta a reformok egy részét, de ezek folytatása érdekében bizonyos anyagi fedezetre lett volna szüksége. Újra kell gondolni a rendszer működését. Reméljük, hogy sikerül megoldást találni a koalícióban az RMDSZ által felvetett problémára, és akkor a magyar szervezet is megnevezi új miniszterjelöltjét” – zárta nyilatkozatát Borbély.
Tőkés helyeselte Cseke lemondását
„Amikor Traian Băsescu államelnök a napokban egy jövendőbeli PD-L–PNL–RMDSZ kormánykoalíció mellett foglalt állást, egyben azt is kijelentette, hogy a majdani miniszterelnöki tisztségbe olyasvalakire lesz szükség, aki »nem adja el a becsületét a kormányfői szék megtartása érdekében«. Ebből a szempontból Cseke Attila egészségügyi miniszter váratlan lemondásáról csak az elismerés hangján szólhatunk, mint ahogyan annak idején Pető Csilla képviselő asszonynak is becsületére vált, hogy az ország polgárait sújtó drasztikus fizetéscsökkentés ügyében nem volt hajlandó együtt szavazni a demokrata-liberális és RMDSZ-es kormányzati többséggel” – húzta alá Tőkés László, EP-alelnök.
Cseke gesztusa Tőkés szerint nem kellene egyéni példa maradjon, szerinte ki kellene lábalni a garasos politizálásból, és össze kellene fogni. „Derék dolog, hogy némely RMDSZ-es magyar miniszterek a román egészségügy örökölt csődtömegével tusakodnak, Cseke Attila ex-miniszter pedig 4,2 milliárd lejnyi költségvetési hiány kiteremtésén fáradozik – „garasos” természetű és nagyságrendű hiányainknak és szükségleteinknek viszont egészen másfajta szemléletre és politizálásra kellene kijózanítaniuk és indítaniuk képviselőinket. Cseke Attila akarva-akaratlanul jó példával járt az RMDSZ-es politikusok előtt. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációja, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Chartája, nem utolsósorban pedig az aranyaival korrumpáló Verespataki Bányavállalat viszonylatában méltó volna, hogyha Markó Béla miniszterelnök-helyettes, valamint Kelemen Hunor és Borbély László pártvezér-miniszterek is követnék hivatali kollégájuk – erkölcsi – példáját” – véli Tőkés.
Az EMNT elnöke szerint a bársonyszékekért vívott kicsinyes harc veszélyt jelent, hiszen ennek fényében nem lehet szembeszállni az ország területi újrafelosztásáért harcoló törekvésekkel, melyek a magyar kisebbség beolvasztásával járnának együtt. „Magunkhoz kell térnünk, és össze kell fognunk, amíg még nem késő. »Garasos« kisebbségi létünk változásért kiált” – összegzett Tőkés a portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!