Egyeztetne Ponta az ellenzékkel öt fontos témában

Egyeztetésre hívja Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a legnagyobb ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnökét, Alina Gorghiut és Vasile Blagát a kormány által prioritásként kezelt öt legfontosabb témáról.

Balogh Levente

2015. január 19., 16:002015. január 19., 16:00

A PSD országos vezetése hétfőn hatalmazta fel Pontát arra, hogy megbeszélést kezdeményezzen a PNL elnökeivel a pénzügyeket érintő törvények, az alkotmány, valamint a választási törvény módosításáról, illetve a közlekedésfejlesztési mestertervről és a nemzetbiztonsági törvényekről.

Ponta hétfőn közölte: először az alkotmánymódosításról kíván egyeztetni a régi PNL és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) összeolvadása nyomán létrejött ellenzéki párt vezetőivel, ezt követően pedig a választási jogszabályok módosítása kerül terítékre. „Ha ebben a témában nem születnek meg bizonyos politikai döntések, akkor nincs hogyan előrelépést elérnünk” – indokolta Ponta a PNL meghívását.

A közlekedésfejlesztés kapcsán a kormányfő rámutatott: Ioan Rus közlekedési, Eugen Teodorovici európai forrásokért felelős és Darius Vâlcov pénzügyminiszternek el kell döntenie, hogy ragaszkodnak-e a mesterterv azon formájához, amelyről megállapodás született az Európai Bizottsággal.

A nemzetbiztonságot érintő, a telefonos és internetes adatforgalom hírszerzés általi megfigyelését könnyítő jogszabályok kapcsán úgy vélte, le kell ülni, meg kell várni az alkotmánybíróság döntését, és ennek fényében egyértelmű törvényt kell elfogadni.

A pénzügyi törvények kapcsán a kormányfő arról beszélt, meg kell vizsgálni, milyen mértékben módosíthatja a kormány vagy a parlament azokat az olyan válságok fényében, mint a mostani svájcifrank-ügy, amely legalább 75 ezer embert érint.

A miniszterelnök közölte: az RMDSZ-t és a Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) is egyeztetésre hívja ezekben a témákban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés