
Fotó: Lukács Csaba
Egy hónapon belül alakul meg az új Országgyűlés, az alakuló ülést az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök hívja össze a választást követő 30 napon belüli időpontra.
2014. április 07., 15:102014. április 07., 15:10
A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart. Az államfő az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére. A miniszterelnök megválasztásához a képviselők több mint a felének szavazata szükséges, a kormányfő a megválasztásával hivatalba is lép.
A korábbi alkotmány arról is rendelkezett, hogy a miniszterelnök megválasztásáról és a kormányprogram elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. Az alaptörvényben és az új házszabályban viszont már nincs utalás kormányprogramra.
Szintén az alakuló ülésen választják meg – az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – titkos szavazással a házelnököt, az alelnököket és a jegyzőket. Közös indítvány híján a legnagyobb létszámú képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére indítványt tenni. Ez esetben az alelnököket és a jegyzőket már az ő javaslatára választják meg, a frakcióvélemények meghallgatása után. A háznagyot a házelnök javaslatára választják meg.
A megválasztott képviselők megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be. Az alakuló ülést az államfő nyitja meg, majd tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről. A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be a választásról az Országgyűlésnek.
A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról. Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!