Csaknem száz olyan panaszt jegyeztek az ország egész területén, amelyek a választási folyamattal kapcsolatos esetleges kihágásokra vagy bűncselekményekre vonatkoznak – jelentette be a belügyminisztérium sajtószóvivője, Monica Dajbog.
2016. december 11., 17:112016. december 11., 17:11
„A szavazás megkezdésétől 16 óráig nem voltak jelentősebb rendbontások. Az ország egész területén 99 olyan panaszt jelentettek, amelyek a választási folyamattal kapcsolatos esetleges kihágásokra vagy bűncselekményekre vonatkoznak, és amelyek megoldása a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Eddig 11 kihágást vettünk jegyzőkönyvbe és 17 lehetséges bűncselekményt vizsgálunk, amelyekben 16 személy érintett” – mondta el az Agerpres hírügynökségnek Dajbog.
A szóvivő szerint a legtöbb bejelentés a választók korrumpálására, választási csalásra, a választási csend megszegésére vonatkozik, illetve arra, hogy megpróbálnak tanácsot adni a választóknak, kire voksoljanak.
„A belügyminisztérium munkatársai minden jelentett esetet kivizsgálnak, hogy megállapítsák, megalapozott-e a panasz vagy sem. Az eddig bejelentett panaszok 35 százaléka nem bizonyult megalapozottnak” – mondta el Dajbog.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!