
Hamarosan miniszterelnöki szinten kerülnek terítékre a bukaresti balliberális pártszövetség két héttel ezelőtti kormányra kerülése óta Magyarország és Románia között felmerült vitás kérdések.
2012. május 23., 18:582012. május 23., 18:58
2012. május 23., 18:582012. május 23., 18:58
Mircea Duşa, az új kabinet parlamenti kapcsolattartásért felelős minisztere szerdán az Agerpres hírügynökségnek elmondta: Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő június elsején Orbán Viktorral folytat megbeszélést; a tárcavezető a találkozó helyszínét nem nevezte meg. Duşa közölte, a román fél a tárgyalások során is kifejezi azzal kapcsolatos egyet nem értését, hogy Nyírő József május 27-ére tervezett újratemetésének megszervezésében a magyar Országgyűlés is részt vesz.
A miniszter úgy nyilatkozott: a székely író hamvainak Székelyföldre hozatala „sérti Románia méltóságát és stabilitását”, az eddigi bukaresti állásponthoz képest viszont azt mondta, hogy a tervezett nyilvános rendezvények mellőzésével erre sort lehet keríteni. Duşa azt is kifogásolta, hogy Orbán Viktor szerinte nemrég „azzal vádolta Romániát, hogy megszegi a kisebbségek jogait”. Korábban a bukaresti külügyminisztérium nemtetszését fejezte ki Németh Zsolt nyilatkozata kapcsán, amelyben a külügyi államtitkár aggályosnak nevezte az új román kormány néhány intézkedését, például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásáról hozott határozat visszavonását.
Eközben kiderült, hogy a bukaresti külügyminisztérium felszólításának tett eleget a román vasúti társaság (CFR), amikor megtiltotta, hogy Nyírő József hamvait vasúton szállítsák Románia területén. Antonel Tudose, a közlekedési minisztérium tanácsosa a România TV hírtelevíziónak elmondta: a CFR közölte a magyar vasúti társasággal, hogy az író hamvait szállító kegyeleti kocsit nem csatolhatják a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokvonathoz, amit a magyar fél tudomásul vett. Hozzátette: a román külügyminisztérium felszólította a CFR-t, tegyen meg minden szükséges lépést Nyirő József hamvainak vasúton történő romániai szállításának megtiltására.
Ezzel egy időben számos tisztelője rótta le kegyeletét Nyírő József hamvai előtt szerda délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az 1953-ban Madridban elhunyt íróra emlékezők délelőtt tíz órától helyezhették el virágaikat a koporsónál, amely előtt díszőrség is tisztelgett. Boér Zoltán, az erdélyi író újratemetésének egyik szervezője szerint Nyírő József dédunokái is megjelentek a ravatalnál. Szerda délután a Magyar Írószövetség székházában konferenciát tartottak az író munkásságáról.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!