
Júliustól 5–8 százalékkal drágul a földgáz a háztartási fogyasztók számára a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal (EB) szemben vállalat árliberalizációs folyamat miatt – hívta fel a figyelmet Niculae Havrileţ, az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE) vezetője.
2015. április 23., 17:282015. április 23., 17:28
A kormány a két nemzetközi hitelezővel szemben azt vállalta, hogy meghatározott időn belül megszünteti a földgáz szabályozott árát. A liberalizáció az ipari fogyasztók esetében már végleges, a háztartási fogyasztók számára pedig 2018-ig kell megvalósítani, a kormány azonban a határidőt 2021-ig tolná ki.
Eközben a gázolaj két–három százalékkal olcsóbb lett, mint a benzin, elemzők szerint pedig ez a tendencia folytatódni fog. Az Economica.net gazdasági hírportál beszámolója szerint a nemzetközi piacokon a gázolaj ára év eleje óta mintegy 10 százalékot csökkent a benzin árához képest, a hazai üzemanyagtöltő-állomásokon azonban a visszaesés csak 3 százalékos – ez a dollár/lej árfolyam növekedésének, valamint az üzemanyagra kivetett adóknak tudható be. Jelenleg egy liter gázolaj 5,55–5,6 lejbe kerül, míg a benzin literenkénti ára 5,6–5,65 lej. Tőzsdei mutatók szerint a tendencia még legalább hat hónapig folytatódik.
Az Economica.net szerint a jelenség annak tudható be, hogy az üzemanyagpiacot leginkább befolyásoló Amerikai Egyesült Államokban működő kőolaj-finomítókban másfajta nyersanyagot finomítanak, ez pedig a benzin drágulásához vezetett. Romániában az elhasznált üzemanyag nagy részét, 70 százalékát a gázolaj teszi ki, amit főleg a mezőgazdaságban, a szállításban és az iparban használnak.
A gázolaj árának enyhe csökkenése azonban meglehetősen eltörpül annak fényében, hogy Romániában az elmúlt három hónapban több mint 10 százalékkal drágult az üzemanyag: ennek egyik oka, hogy a dollár évek óta nem tapasztalt értéket ért el, ugyanakkor a kőolaj nemzetközi ára is megugrott. Az ország legnagyobb olajipari vállalata egyébként az OMV Petrom, amely mintegy 550 benzinkutat működtet.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!