
Tisztségéből való felmentését kérte a parlamenttől Demeter András István, a Román Rádió elnök-vezérigazgatója. A tisztségében néhány napja megerősített Demeter azzal indokolja döntését, hogy az illetékes hatóságok nem tartják tiszteletben a közszolgálati rádió működését szabályozó törvényt.
2012. július 01., 14:192012. július 01., 14:19
2012. július 01., 14:382012. július 01., 14:38
Demeter András a parlament két házának küldött levelében sérelmezi, hogy az utóbbi öt évben a közszolgálati rádió alulfinanszírozott volt, és az eddigi erőfeszítései ellenére nem született semmiféle konkrét megoldás az intézmény pénzügyi helyzetének javítására – írja Demeter. Hozzáteszi, sorozatos megkeresései ellenére sem a parlament kulturális bizottságai, sem a költségvetési és pénzügyi szaktestületek, sem a korábbi miniszterelnökök, pénzügyminiszterek, a távközlési tárcák vezetői nem tettek semmiféle lépést a közszolgálati rádió érdekében. A rádió anyagi helyzete, illetve az illetékes szaktárca által nemrég vázolt még rosszabb kilátások miatt az intézmény nem tudja megfelelően ellátni feladatát, ez az oka a lemondásának – szögezi le Demeter. Demeter András egyébként két éve elnök-vezérigazgatója a közszolgálati rádiónak (az RMDSZ javaslatára), a parlament június 26-án szavazott ismét bizalmat neki.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!