
Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának autonómia albizottsága kedden; a testület a jövőben a tervek szerint áttekinti a különböző autonómia törekvéseket, beleértve az európai modelleket is.
2012. május 08., 17:292012. május 08., 17:29
Szili Katalin, az albizottság független elnöke az ülés után az MTI-nek elmondta: a testület létrehozásának apropóját a székelyföldi autonómiatörekvések adták. Utalva a különböző autonómiaformákra, kiemelte: egy nemzet akkor jár el helyesen, ha minden ilyen törekvést felvállal. „Ebben szeretnének közös hangot találni” – fejtette ki, hozzátéve: akkor lehetnek sikeresek, ha a törekvések megfogalmazása nem pártpolitikai érdekek mentén történik, illetve ha nincsenek töréspontok.
Szili Katalin azt mondta: a Kárpát-medencei Autonómia Tanácstól kezdődően valamennyi a téma iránt elkötelezett szervezetet szeretnének meghívni, és áttekinteni az egyes autonómiatörekvéseket, beleértve az európai modelleket is.
Csóti György (Fidesz) alelnök – aki szövetségesek márpedig kellenek mottóval fogalmazta meg a bizottság küldetését – hozzátette: elvileg egyedül is megvívhatnák a harcot, de sokkal kisebb az esélye, hogy sikeresek legyenek. „Nincs túl nagy fogadókészség Európában a kérdés iránt” – állapította meg, kiemelve: az elmúlt 92 év egyértelműen bizonyította, hogy a magyarság hihetetlen mértékű asszimilációnak indult.
„Az az illúzió, hogy az európai, illetve euroatlanti integráció ezt a kérdést megoldja, szertefoszlott mára” – mondta, hozzátéve: 1991 és 2001 között háromszázezerrel csökkent a magyarság száma az elcsatolt területeken, csak Erdélyben 190 ezerrel. A kormánypárti politikus szerint autonómia nélkül a jelenlegi feltételek mellett a magyarság el fog tűnni a szomszédos országokból, és úgy vélekedett, a szomszédos területeken az autonómiára nagyfokú politikai akarat mutatkozik.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!