
Fotó: Veres Nándor
A karácsony estéjén elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent a tavalyi évhez viszonyítva – írja az Agerpres hírügynökségnek küldött tájékoztatójában az Országos Rendőr-főkapitányság.
2016. december 26., 12:552016. december 26., 12:55
Ez annak is köszönhető, hogy több mint tízezer rendőr teljesített szolgálatot, a szokásos beosztáson felül a karácsonyi időszakban. A rendőrök a vallásos megmozdulások helyszínein, a tömegeket vonzó helyszíneken és az országutakon is figyelemmel kísérték a közrend betartását.
A járőröző rendőrök feladata az volt, hogy megelőzzék az ünnepek alatt a lakosság nyugalmát zavaró eseményeket. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrök aktív részvételének köszönhetően a karácsony első napján észlelt kihágások és bűncselekmények száma 24, míg a súlyos közúti balesetek száma 14 százalékkal csökkent ebben az időszakban az elmúlt évhez viszonyítva.
A román rendőrség hétfőn leginkább a forgalmi dugók elkerülésére és a balesetek megelőzésére fekteti a hangsúlyt.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!