Csak a választások összevonásáért vállalnak felelősséget

A kormánykoalíció hétfői ülésén úgy döntöttek, hogy felelősségvállalással fogadtatják el a parlamenti és helyhatósági választások összevonását tartalmazó törvénytervezetet.

Szőcs Lóránt

2011. december 05., 17:352011. december 05., 17:35

2011. december 08., 11:362011. december 08., 11:36

Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint azért választották ezt az eljárást, mivel a parlamenti vita során túl sokáig elhúzódhatott volna a törvény elfogadtatása. „Ha jövő héten nyújtana be egy törvénytervezett a kormány, akkor ennek az elfogadása kb. jövő november lenne, az pedig azt jelenti, hogy a választásokat 2013 márciusában kellene tartani. Egy törvénytervezet elfogadása a két házon való keresztülhaladásos eljárással az körülbelül egy év” – emelte ki az ErdélyFm.ro-nak, Márton Árpád képviselő.

„Ez a törvény arról szól, hogy egy időben bonyolítják 2012-ben a választást, közös bizottságok lesznek, technikailag ez hogyan történik, és marad érvényes a jelenleg hatályos formában mind a parlamenti, mind az önkormányzati választási törvény.”

A belügyminisztérium a múlt héten végzett számításai alapján az összevonással a kormány felére csökkenti a kiadásait, hiszen ha az eddigi gyakorlat szerint zajlanának a választások, 43 millió euróba kerülne az államkasszának, az egy időben tartott szavazás pedig 22 millió euróba kerül majd.

Nem lesz csökkentés?

Az eddigi koalíciós tárgyalások során arról volt szó, hogy csökkenteni fogják a képviselők és szenátorok számát, és módosulni fog a választási rendszer is, a közvitára bocsátott jogszabály azonban nem ír elő ilyen módosításokat.

A Mediafax értesülései szerint a PD-L-s honatyák szimulációs számításokat végeztek, és ezekből kiderült, hogy a parlamentet 388 honatyára csökkentő törvénymódosítás egyértelműen az RMDSZ-nek kedvezne. Jelenleg a 147 szenátor közül kilenc honatya jutott be a felsőházba RMDSZ-es színekben, ha a magyar politikai alakulat által javasolt törvénymódosítás életbe lép, nőtt volna az RMDSZ-es honatyák száma, miközben csökkent volna a szenátorok száma. A felsőházat alkotó 88 szenátorból 11-en lettek volna RMDSZ-esek.

„Folytatjuk a parlament csökkentésére vonatkozó tárgyalásokat, de ha nem születik meg egy, senkit előnyben nem részesítő törvénymódosítás, akkor marad a parlament a jelenlegi formában” – írja PD-L-s forrásokra hivatkozva a Mediafax.

Karácsony előtt napirendre tűznék a törvénytervezet megvitatását


Fekete András Levente szenátor szerint a jogszabálytervezet a belügyminisztérium által javasolt tervezet kissé kozmetikázott változata. Hozzátette, a felelősségvállalást hamarosan napirendre tűzik, mivel valószínű, hogy az ellenzék megóvja a jogszabályt, és szeretnék, ha karácsony előtt megtörténne a bizalmi szavazás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés