
Burkoltan bírálta az RMDSZ-t kedden Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki azért érkezett Bukarestbe, hogy Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje mellett kampányoljon, és a jobbközép pártok vezetőivel tárgyaljon.
2014. november 11., 17:312014. november 11., 17:31
A francia politikus azt követően, hogy a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) székházában Johannisszal tárgyalt, újságírói kérdésre válaszolva véleményt nyilvánított arról is, hogy egyes jobbközép pártok nem támogatják egyértelműen Johannis elnökké választását.
Daul rámutatott: volt olyan párt, amely megmagyarázta, hogy jobb, ha nem támogatják közvetlenül Johannist, a közvetett támogatás hasznosabb, és ezt számadatokkal is igazolták, ezért elfogadta. Ezzel a Népi Mozgalom Pártra (PMP) utalt, amelynek elnöke, Elena Udrea csak annyit mondott a választóinak: menjenek el szavazni, és voksoljanak Ponta ellen.
Ugyanakkor az RMDSZ álláspontjára utalva – nem ejtve ki a szervezet nevét – úgy fogalmazott: „Másoknak azt mondtam, hogy ez nem normális.” „A jobbközép családnak egységesnek kell lennie. De tudják milyen ez, a népes családokban mindig van egy fenegyerek (enfant terrible), de azon vagyunk, hogy a család egységes maradjon” – mondta Daul.
Mint ismeretes, az RMDSZ nem állt ki egyik jelölt mellett sem, hanem azt javasolta szavazóinak, hogy a lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ugyanakkor Kelemen Hunor Victor Ponta és a PSD érdemeit méltatta, Johannist pedig keményen bírálta. Kelemen kedden is jelezte: az RMDSZ álláspontja változatlan. Daul viszont már korábban arra szólította az EPP romániai tagpártjait, hogy Johannist támogassák.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára múlt héten úgy nyilatkozott a Krónikának: Kelemen Hunor még a választás első fordulója előtt arról tájékoztatta Dault, hogy az RMDSZ kisebbségi pártként nem érzelmi, hanem racionális alapon választja ki, kit támogat, Daul pedig ezt megértette.
Daul egyébként Johannis érdemeiről szólva emlékeztetett: ő maga is egy község polgármestereként kezdte, és a polgármesteri tapasztalat a legjobb ahhoz, hogy valaki országos politikus legyen. Ezzel arra utalt, hogy Johannis Nagyszeben polgármestere. Daul szerint Johannis államfővé választása lehet a garancia arra, hogy Romániában független marad az igazságszolgáltatás, érvényesül a jogállamiság és folytatódik a korrupció elleni harc.
Daul reggel Traian Băsescu államfővel találkozott, majd Aurelian Pavelescuval, a parasztpárt elnökével tárgyalt, megpróbálva meggyőzni, hogy a jobbközép Klaus Johannist támogassa az államfőválasztás második fordulójában. Pavelescu azonban közölte: egyik jelöltet sem támogatja, és alkotmányos monarchiát szeretne. Daul találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, valamint Monica Macovei független EP-képviselővel, aki már Johannis mellé állt, és Elena Udreával, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökével is.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!