Bűnvádi eljárás indulhat a moldovai miniszterelnök ellen

•  Fotó: gov.md

Fotó: gov.md

Bűnvádi eljárást indíthatnak Chiril Gaburici moldovai miniszterelnök ellen érettségi diplomája meghamisítása miatt – adta hírül hétfőn a Pruton túli ország sajtója.

Balogh Levente

2015. június 08., 18:332015. június 08., 18:33

2015. június 08., 18:332015. június 08., 18:33

A PTO TV Chişinău szerint a moldovai legfőbb ügyészség már beidézte a miniszterelnököt kihallgatásra, míg a bűnvádi eljárás lehetőségéről a Deschide.md portál számolt be.

A belügyminisztérium elismerte, hogy befejezte a nyomozást az ügyben. A nyomozás során több személyt is kihallgattak, grafikai és műszaki szempontból is kivizsgálták a kormányfő érettségi okmányait, és egyéb bizonyítékokat is kivizsgáltak. A nyomozás eredményét már továbbították a legfőbb ügyészségnek.

Oleg Bălan belügyminiszter nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni azokat az értesüléseket, miszerint a nyomozás során arra a következtetésre jutottak, hogy a miniszterelnök diplomája hamis. A Deschide.md portál ugyanakkor állítása során olyan nyomozati dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek szerint az érettségi oklevélen mind a gimnázium igazgatójának aláírása, mind az oktatási intézmény bélyegzője hamis.

Az, hogy a kormányfőnek nincs érettségije, még év elején kiderült, de akkor azt mondta: a 90-es évek közepén, a gimnázium elvégzésekor még nem is volt szükség érettségire ahhoz, hogy bejuthasson az egyetemre.

Az információ azt követően jelent meg a portálon, hogy a miniszterelnök szombaton este az egyik közösségi oldalon olyan üzenetet jelentetett meg, amelyben felszólította az államfőt, valamint a parlamentet, hogy menesszék a legfőbb ügyészség, a nemzeti bank, valamint a pénzügyi felügyelet vezetőit. Gaburici azzal fenyegetőzött, hogy ha ez nem történik meg egy hónapon belül, akkor lemond.

A jegybank és a pénzügyi felügyelet menesztésére vonatkozó felszólítás azzal lehet kapcsolatban, hogy nemrég kiderült: tavaly év végén rejtélyes körülmények között egymilliárd dollár tűnt el az országból.

Közös orosz–román határ lehet?
Oroszországnak már a közeljövőben közös határa lehet Romániával – vélekedett Cristian Diaconescu volt román külügyminiszter. A politikus vasárnap este az egyik televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta: Moldova ügye ma kritikus esetnek számít, sőt megtörténhet, hogy „veszett ügy”. Diaconescu szerint az Európai Unió keleti partnerségi programjának fejleményei Moldova hátrányára történtek. „Moldovának nem sikerült előre lépnie, de Grúziának és Ukrajnának sem” – mondta a politikus.
A volt külügyminiszter szerint az, hogy Moldovában nem az uniós integráció párti koalíció van hatalmon, a Kreml területi ambícióival együtt fenyegetést jelent a Moldovai Köztársaság számára, és megtörténhet, hogy hat hónapon vagy egy éven belül Romániának közös határa lesz az Orosz Föderációval. „Moldovát ma nem az európai integráció pártján álló koalíció irányítja, ebből a szempontból pedig az Orosz föderáció stratégiai újrapizicionálása szinte elkerülhetetlen. Úgy gondolom, egy hat hónapos-egy éves időszakon belül az orosz föderációnak közös határa lesz Romániával” – fogalmazott Diaconescu, reményét fejezve be, hogy ez mégsem következik be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés