Gondatlanságból elkövetett testi sértés, illetve munkabiztonsággal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást a Máramaros megyei törvényszéki ügyészség a máramarosszigeti szórakozóhelyen vasárnap történt kettős gázrobbanás ügyében, amelynek során 21 személy megsérült.
2012. február 20., 18:442012. február 20., 18:44
Az ügyészség dokumentumokat foglalt le a Berg Sistem Gaz kft. székhelyén, és folyamatban van a robbanás helyszínén jelen levő tanúk, illetve a gázvezetékek beszereléséért felelős cég alkalmazottainak kihallgatása. A műszaki vizsgálat során kiderült, hogy az épületben felgyülemlett gáz az úttest alatt húzódó vezeték egyik hibás illesztésén keresztül szivárgott.
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) közölte: vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Berg Sistem Gaz kft. megfelelően végezte-e az időszakos karbantartási munkálatokat. Costin Berevioanu, a cég képviselője szerint a vezeték meghibásodása az alacsony hőmérséklet miatt történhetett. Eugenia Godja, Máramarossziget polgármestere hétfőn közölte, az épület, amelynek alagsorában a mulatóhely, földszintjén pedig egy ügyvédi és egy közjegyzői iroda működött, 75 százalékban megrongálódott, ezért lebontják. A vasárnap hajnalban, illetve reggel történt gázrobbanások következtében 21 személy sebesült meg. Tizenöt súlyos sérültet katonai repülőgéppel Bukarestbe szállítottak, egy személyt Máramarosszigeten, egyet pedig Nagybányán ápolnak kórházban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!