
Fotó: Cristian Nistor/Agerpres
Befolyás vásárlása miatt büntetőeljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érsek ellen.
2023. december 05., 16:582023. december 05., 16:58
A DNA keddi közleménye szerint az ügyben az egyik érseki tanácsos ellen is vizsgálódnak befolyás vásárlásában való bűnrészesség miatt – írja az Agerpres.
A vádhatóság szerint idén júliusban Teodosie Petrescu pénzt ígért egy üzletembernek (aki tanú az ügyben), hogy az
„Szolgálataiért” az összeg 20 százalékának megfelelő 160 ezer lejt ajánlott fel az érsek az üzletembernek. A tárgyaláson a másik gyanúsított is jelen volt, ő egyeztetett az üzletemberrel a megállapodás kivitelezésének részleteiről.
Az ügyészek szerint a 800 ezer lejes támogatást templomok építésére, felújítására szánták.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!