Büntetnék az agresszív sofőröket

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Szigorúbban büntetnék az erőszakos autóvezetőket egy új, a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) módosítását célzó törvénytervezet alapján: a negyven képviselő által kezdeményezett intézkedés szerint akár nyolc büntetőpontot is kaphatnak azok az agresszív sofőrök, akik beintenek, káromkodnak vagy megfélemlítik társaikat.

Veres Réka

2016. január 05., 18:482016. január 05., 18:48

2016. január 05., 18:492016. január 05., 18:49

A javaslat célja visszaszorítani az erőszakos magatartást, ezzel csökkentve a balesetek számát. A dokumentum jelenleg a szenátus asztalán van – közölte a Mediafax hírügynökség. A tervezet szerint azokat az autóvezetőket is megbírságolnák, akik megfélemlítésként túlzottan közel haladnak el egy másik jármű mellett vagy tolatnak ahhoz, ugyanakkor szankció járna a rendszeres tülkölésért és a járdán vezetésért is. Büntetőpontot kapna az is, aki indokolatlanul használja a fényjeleket, illetve egy keréken vezet robogóval vagy motorbiciklivel, emellett a túl lassú vezetés is bírságot jelentene, amennyiben ezzel a sofőr szándékosan akadályozza a forgalmat. A tervezet ugyanakkor azt is előírja, hogy a gépkocsiból kiáradó túl hangos zenéért pénzbírságot lehetne kiróni. Mivel egy büntetőpont értéke a bruttó – jelenleg 1050 lejes – minimálbér tíz százalékának felel meg, az agresszív sofőrök akár több száz lejes szankciót is kaphatnak.

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője rámutatott: a most érvényben lévő előírások alapján is büntethetők az erőszakos sofőrök, hiszen ha bizonyos esetekre nem tér ki a KRESZ, akkor más jogszabály – például az 1991/61-es számú, közrendet és köznyugalmat sértő cselekmények büntetéséről szóló törvény – érvényes az ügyben.

A jogszabály szerint most is büntethetőek a káromkodó, fenyegetőző, illetve a polgárok felháborodását kiváltó autóvezetők – magyarázta Filip. A szóvivő egyébként úgy véli: ha a KRESZ nem is említi külön, szinte bármilyen gesztust agresszívnek lehet minősíteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
Hirdetés
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
2026. február 06., péntek

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit

A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit
Hirdetés