
Megkezdte kedden romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a frankhitelesek megsegítéséről tervezett intézkedésekről és az állami vállalatok helyzetéről folytat megbeszéléseket a bukaresti hatóságokkal.
2015. január 27., 17:552015. január 27., 17:55
A látogatás része a soron következő felülvizsgálati látogatásnak, amelyre azért kerül sor, mert Románia 2013-ban két éves elővigyázatossági hitelszerződést kötött az IMF-fel. Ennek értéke 4 milliárd euró, amiből 2 milliárdot az Európai Bizottság biztosít.
Az IMF-látogatás napirendjén várhatóan hangsúlyosan szerepel a frankhitelesek megsegítése érdekében tervezett román intézkedések.
Hétfőn az IMF aggodalmát fejezte ki levélben a magáncsődtörvény intézményének tervezett bevezetésével kapcsolatban, és közölte, hogy a valutahitelek lejre való átváltását sem támogatja.
Arra kérte a román hatóságokat, hogy ezeknek az intézkedéseknek az elfogadása előtt végezzenek alapos hatástanulmányt, és folytassanak párbeszédet a bankokkal. Kedden a küldöttség a Román Nemzeti Banknál kezdte el a február 10-ig tartó találkozósorozatot, amelynek keretében a kormánnyal, Klaus Johannis államelnökkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel és pártok képviselőivel is megbeszéléseket folytatnak.
A frankhitelesek problémájának felmerülése előtt az eredeti tervek szerint a tárgyalások fő napirendi témája állami vállalatok magánosítási folyamata lett volna, illetve annak megvizsgálása, hogy mennyire volt sikeres több olyan stratégiai fontosságú állami társaság hatékonnyá tétele, amelyeket nem terveznek privatizálni.
A bukaresti hatóságok vállalták, hogy a versenyszférából alkalmaznak vezérigazgatókat közlekedési, távközlési és energetikai vállalatok élére, így kivonják ezeket a társaságokat a politika befolyása alól, s kizárólag piacgazdasági szempontok szerint teszik hatékonnyá működésüket.
Az Adevărul című napilap információi szerint a közlekedési minisztériumhoz tartozó vállalatok esetében ez a stratégia csak részben volt sikeres, mert a versenyszférából érkező vezérigazgatóknak is erőteljes politikai nyomással kellett szembesülniük, egyeseket közülük le is váltottak politikai nyomásra. Ugyanakkor a lap megállapítja, hogy összességében Romániának sikerült csökkentenie az állami vállalatok veszteségeinek halmozását, sőt egyes esetekben, ezek a vállalatok ismét nyereségessé váltak.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!