Budapest közgyűlése támogatja a 2024-es olimpiai pályázatot

A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

MTI

2015. június 23., 16:302015. június 23., 16:30

2015. június 23., 16:312015. június 23., 16:31

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés elfogadásával a Fővárosi Közgyűlés határozatában kimondta: egyetért azzal, hogy Budapest a Magyar Olimpia Bizottsággal (MOB) közösen, az Országgyűlés támogatásával pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogáért.

A testület felkérte a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot – az Országgyűlés támogató döntését követően – a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. Az előterjesztést 25 igen szavazattal, az LMP-s Csárdi Antal ellenében, és a DK-ás Gy. Németh Erzsébet tartózkodása mellett fogadták el.

Duna-parti és vidéki helyszínek

Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A fővárosi főhelyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A lehetséges vidéki helyszínek: Debrecen, Szeged, Miskolc, Székesfehérvár, Balatonfüred, Veszprém, Szombathely, Győr, Göd és Dunakeszi-Alag – áll az MTI-nek eljuttatott, a Fővárosi Közgyűlés tagjainak és valamennyi parlamenti pártnak átadott részletes megvalósíthatósági tanulmány százoldalas összefoglalójában.

Az ötkarikás játékokhoz szükséges sportlétesítmények kétharmada az olimpiától függetlenül is adott lesz Magyarországon 2024-re – olvasható az úgynevezett masterplanben. Ezen felül négy visszabontható és tíz ideiglenes, utólag teljesen elbontható létesítmény építésére tettek javaslatot a gazdaságosságot szem előtt tartó szakemberek.

A helyszínek részben a Duna-parton, részben átmeneti zónában, összefüggő rendszerben helyezkednek el. A másik két csomópont az Istvánmező (a Puskás Ferenc Stadionnal és a Papp László Sportarénával), valamint a Dagály és környéke a Duna-szigetekkel (Óbudai-sziget, Margitsziget) együtt. A fővárosi helyszíneket összekötő két főtengely a Duna és a Hungária körút. Az olimpiai helyszínjavaslat teljes mértékben összhangban van a Fővárosi Közgyűlés által egyhangúlag elfogadott közép- és hosszú távú fejlesztési tervekkel a tanulmány szerint.

Az olimpia eddigi egyik legfontosabb alapelve volt, hogy azt nem egy ország, hanem egy város rendezi meg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új vezetése által elfogadott Agenda 2020 program azonban már lehetővé teszi egyes sportágak vidéki megrendezését. Ezt elsősorban a selejtezők (csoportmérkőzések) esetében adja meg, de megfelelő indoklással, korlátozott mértékben egyes döntők vidéki rendezése is felmerülhet.

A javasolt városok egy része Budapesttől 1 órán belül elérhető, itt nem kell önálló olimpiai falu kialakítását tervezni, de a többi vidéki városban is elégséges vagy elégségessé tehető a szállodai kapacitás. Ami az edzéshelyszíneket illeti: 86 budapesti helyszínen 178 létesítmény vizsgálata alapján kijelenthető, hogy új edzéshelyszín építésére nincs szükség, csak átalakításokra illetve felújításokra – áll az összegzésben.

Budapest előnyére válhat az elvárt takarékosság

A tanulmány kiemeli, hogy a korábbi olimpiákon ösztönző volt egy nagy, ikonikus épület építése, ezt Magyarország nem tudta volna megengedni magának, így esélytelen lett volna a versengésben. Ám az Agenda 2020 takarékosságra, visszafogottságra ösztönzi a pályázókat, így esélyt kapnak a Budapesthez hasonló városok, a magyar gazdasághoz hasonló méretű gazdaságok is.

Budapest számára az arculat, az adottság a pályázás során komoly versenyelőnynek bizonyulhat – olvasható a tanulmányban, amely szintén kiemeli: az olimpiai játékok központi helyszíne tudatosan van közvetlenül a Duna-parton kijelölve, a belvároshoz lehető legközelebbi területen, egyedivé téve a pályázatot.

Az Agenda 2020 kiemelt szempontja a gazdaságosság mellett az utóhasznosítás is. Így a 60 ezres főstadionból (az Olimpiai Stadionból) részbeni visszabontással 15 ezres atlétikai stadion, a médiaközpontból irodapark, az olimpiai parkból városi park vagy sportközpont lehet a játékokat követően.

A megvalósíthatósági tanulmány hangsúlyozza az olimpia gazdasági előnyeit. Ezek alapján az állami lehetséges többletjövedelem 1142 milliárd forintra, a háztartások többletjövedelmei 1006 milliárd forintra, a vállalatokéi 836 milliárd forintra tehetők. Ez összesen 2984 milliárd forint többletjövedelmet jelent szemben az olimpia nettó 774 milliárd forintra becsülhető költségével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés