Budapest idén is biztosítja a csángók támogatását

A magyar kormány az idei évben is rendelkezésre bocsátja a moldvai oktatási program előző éveknek megfelelő mértékű támogatását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a program működését, növekvő hatékonyságát és átlátható finanszírozását biztosítsa, amelyhez egy új struktúra létrehozása szükséges – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna pénteken, amikor fogadta a programban részt vevő mintegy harminc tanárt.

2012. február 12., 19:382012. február 12., 19:38

2012. február 14., 00:592012. február 14., 00:59

A nemzetpolitikai államtitkárságon folytatott tanácskozáson jelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) több tagja, akik maguk is részt vesznek az oktatási programban, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) kuratóriumának jelenlegi és korábbi kuratóriumi elnöke, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület (KEMCSE) kuratóriumi elnöke, továbbá a Teleki László Alapítvány (TLA) ügyvezetője. A programban közreműködő tanárok kijelentették, hogy maguk is rendkívül fontosnak tartják a moldvai magyar oktatási program kiszámítható működését, és egyben üdvözölték a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szerepvállalását. A TLA ügyvezetője a találkozón leszögezte, hogy egy új alapítvány létrehozása kizárólag a program finanszírozásának átláthatóvá tétele érdekében szükséges, működtetése minimális költségekkel jár, az oktatási program munkáját az abban jelenleg is dolgozó tanárok végzik a jövőben is. A felek megegyeztek abban, hogy közös cél az oktatási program zökkenőmentes folytatása, az új struktúra kialakítása, továbbá kölcsönösen megállapodtak az oktatási program szilárd alapokra való helyezésében, illetve az egyeztetések további folytatásában.

Az ugyancsak pénteken, Budapesten rendezett XVI. Csángó Bál megnyitóján Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke hangsúlyozta: mi magyarok összetartozunk, és fontos, hogy vállaljuk bátran nemzeti identitásunkat, vállaljuk kultúránkat, történelmünket, múltunkat, céljainkat és jövőnket. „Harcoljunk meg mindenért, ami a jogunk: autonómiáért, iskoláinkért, egyetemeinkért, (...) vállaljunk felelősséget egymásért” – jelentette ki a politikus.

A bál fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki levélben köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: a csángókkal testvérek vagyunk, de sosem árt újra meg újra megismerkednünk. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: van egy rendkívüli közösség, egy szórványszigeten élő nemzetrész, amely évszázadok súlyos gondjai közepette is megőrizte ősei legféltettebb kincseit. „Nem elég azonban a romantikusan kíváncsi érdeklődés, segítő, józan odafordulás kell, tudatos építkezés, hogy legyen orvos, iskola, tankönyv, pap és főleg kilátás meg remény Csángóföldön” – hangsúlyozta Schmitt Pál. A szervezők a bálon – amelyen részt vett Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet is – idén is a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarták felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeztek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének – a viseletek, szokások, táncok – bemutatása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
Hirdetés