
Botrányba fulladt szerdán a bukaresti szenátus ülése, miután kiderült: a felsőház elnöke, Călin Popescu Tăriceanu nem hívta meg a szenátus működésének 150. évfordulója alkalmából keddre meghirdetett ünnepi ülésre Traian Băsescu államfőt.
2014. június 11., 18:392014. június 11., 18:39
Tăriceanu (képünkön) azzal indokolta döntését, hogy el akarta kerülni a kellemetlen pillanatokat, az államfő ugyanis többször is az egykamarás parlament bevezetését, a szenátus megszüntetését szorgalmazta. Tăriceanu szerint nem személyes, hanem a házbizottságban egyeztetett döntésről van szó. Hozzátette: a szenátusnak a jövőben a régiók képviseletévé kell válnia.
Az egykor Băsescu vezette, ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője, Dumitru Oprea tiltakozott az államfő meghívásának elmulasztása ellen, és azzal vádolta meg Tăriceanut, hogy személyesen tett így. Oprea szerette volna szavazásra bocsáttatni az ügyet, de kérését elutasították.
Az államfő meghívása mellett foglalt állást Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője is, aki – emlékeztetve, hogy nem felhőtlen a pártja és az elnök közötti viszony – rámutatott: ha az ünnepi ülésre a volt államfőket és a királyi család tagjait is meghívták, a hivatalban levő elnököt sem lehet kihagyni. Ilie Sârbu, a kormányzó Szociáldemokrata párt (PSD) felsőházi csoportjának vezetője emlékeztetett: Băsescu sem hívta meg Tăriceanut a kormány beiktatására.
A Băsescu és Tăriceanu közötti ellentétek még a 2004 és 2008 közötti időszakra vezethetők vissza, amikor az akkor Tăriceanu vezette PNL és a PDL közösen kormányoztak. Az államfő a két párt összeolvadását szorgalmazta, amibe a PNL kezdetben belement, de végül visszakozott. Ezáltal megromlott a viszony a két alakulat között.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!