
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a korábban kiszivárgott hírekkel egybevágóan Bill Clinton amerikai exelnököt kérte fel arra szerdán, hogy legyen a haiti segélyezési munkálatok nemzetközi koordinátora.
2010. február 04., 13:362010. február 04., 13:36
2010. március 08., 17:252010. március 08., 17:25
Az ENSZ – melynek haiti misszióvezetője és csaknem száz további alkalmazottja meghalt a január 12-ei földrengésben – elismerte, hogy a segélyezés a földrengés utáni első napokban nagyon szervezetlen volt, de hozzáteszi, hogy a helyzet napról-napra javul.
Clinton – miután találkozott a főtitkárral – azt mondta: örömmel vállalja a kitüntetett szerepet a helyreállításért teendő erőfeszítésekben, és tanulmányozni fogja az olyan katasztrófák utáni segélyezés körülményeit, mint a 2006-os dél-ázsiai szökőár.
Ban különösen arra kérte Clintont, hogy valódi vezető szerepet töltsön be a nemzetközi segélyek koordinálásában, akár elsősegélyről, akár már az újjáépítésről van szó – közölte egy ENSZ-szóvivő. „Rengeteg jó szándék van az emberekben, soha nem látott mennyiségű segélyanyag és pénz folyik be, a cél pedig az, hogy ezek egymást erősítve adódjanak össze” – tette hozzá a szóvivő.
Ban később újságíróknak elmondta: arra kérte Clintont, hogy február 17-én adjon közre egy újabb segélyfelhívást, hogy az év hátralévő részében is finanszírozni lehessen a humanitárius akciókat. Az ENSZ első felhívása már januárban megjelent, 575 millió dollárról szólt, és péntekig ennek az összegnek a 82 százaléka befolyt – írja az MTI.
Clinton nagy tekintélynek és támogatásnak örvend a világszervezetben, egyben jó kapcsolatok fűzik az amerikai kormányzathoz. A kezdetektől aktív szerepet vállalt Haiti megsegítésében; a természeti katasztrófa óta többször az országba látogatott. Barack Obama amerikai elnök kérte fel őt és George W. Bush volt elnököt arra, hogy működjön közre a pénzadományok gyűjtésében.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!