A magyar néppárti delegáció képviselői előtt mutatta be az Erdélyi Mikó Imre Terv (EMIT) vitairatát a projekt ötletgazdája, Tőkés László EP-alelnök és Jakabos Janka, az EMIT koordinátora. Az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott vitairatról először tartottak tanácskozást az európai parlamenti képviselők előtt Brüsszelben.
2011. november 24., 10:162011. november 24., 10:16
2011. november 24., 10:562011. november 24., 10:56
Az erdélyi magyarság európai parlamenti képviselője bevezetőjében az EMIT koncepciójáról beszélt, amely – mint mondta – már többéves elképzelés, de az elmúlt évek anyaországi és erdélyi politikai viszonyai nem járultak hozzá kibontakoztatásához és gyakorlatba ültetéséhez. Az EMIT bemutatásán Tőkés László kifejtette, most, amikor már létszükségletté vált egy ilyen gazdasági program megfogalmazása, végre Budapesten is támogatottságot kapott a tervezet. Az EP alelnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy most már az RMDSZ is felismerte e program szükségességét. Az RMDSZ hasonló ötlete pedig tulajdonképpen az EMIT-re rímel. „Felkérjük tehát az RMDSZ-t is, hogy használják ki e konvergencia lehetőségeit” – fogalmazott Tőkés László, aki európai parlamenti képviselőtársaitól támogatásra számít a tervezés folyamatában.
Az EMIT részletes bemutatására Tőkés László a terv koordinátorát, Jakabos Jankát kérte fel, aki egyebek mellett elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) felügyelete alatt neves erdélyi szakértők és a magyar kormány, valamint a VÁTI, vagyis a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. munkatársai dolgoznak a terv megalkotásán.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!