
Kiszivárgott hangfelvétel bizonyítja, hogy a régi Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) fúziója nyomán létrejött új PNL-en belül a legkevésbé sem békések a viszonyok: a két fél vezetői megpróbálják kiszorítani a másik oldalt.
2015. május 11., 17:412015. május 11., 17:41
A hangfelvétel egy besztercei tanácskozáson készült, amelyen „a régi PNL” vezetői vettek részt, többek között Alina Gorghiu is ott volt, aki a régi PNL részéről az új párt társelnöke a PDL által delegált Vasile Blaga mellett.
Az ülésen Teodor Atanasiu, a PNL első alelnöke, volt védelmi miniszter arról beszélt: csupán azért volt szükségük a PDL-re, hogy biztosítsák a liberális jelölt, Klaus Johannis államfővé választását, de most már nem fontosak. Rámutatott: megígérték ugyan, hogy Johannis támogatásáért cserébe a PDL által jelölt Cătălin Predoiu lesz az új PNL miniszterelnök-jelöltje, de ez nem fog megtörténni.
„Ez ugyan nem korrekt, de ha holnap te adod a miniszterelnököt, mindent megtehetsz, és minden a tied” – mondta Atanasiu. Hozzátette: a pártban a régi PNL-nek kell dominálnia, ha pedig ez a PDL-eseknek nem tetszik, távozhatnak, mivel ez nem érinti a párt 45 százalékos támogatottságát.
Atanasiu Bírálta Vasile Blagát, többek között azért is, mert az ő személye miatt kevésbé hiteles a liberális oldal megújulása. Atanasiu után Alina Gorghiu társelnök is megszólalt, kijelentve: őt az érdekli, hogy a régi PNL legyen erősebb.
A kiszivárgott információk nyomán Cezar Preda képviselő, aki még a PDL színeiben jutott mandátumhoz, visszavonulásra szólította Atanasiut, és megjegyezte: amikor ő a területi szervezetekhez látogat, arra buzdítja őket, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen harcoljanak.
A PNL elnöksége hétfőn ült össze. Az ülés előtt Atanasiu azt állította: nyilatkozatának bizonyos elemeit kiragadták a kontextusukból, egyben sajnálatát fejezte ki, ha valaki esetleg arra a következtetésre jutott, hogy pártszakadást készül előidézni. Leszögezte: a továbbiakban is támogatja a PNL minden döntését, jelenleg pedig az a döntés van érvényben, hogy a PNL miniszterelnök-jelöltje Cătălin Predoiu. Kijelentette: a fő ellenfél a PSD.
Alina Gorghiu hétfőn az ülést követően bocsánatot kért mindenkitől, aki számára kellemetlenséget okoztak a kiszivárgott nyilatkozatok, és ő is megerősítette, hogy továbbra is egységesen folytatják.
Vasile Blaga megjegyezte: nem örült a nyilatkozatnak, de olyan eseménynek tekinti, amin túl kell lépni, és tanulni kell belőle. Predoiu is azt mondta: nincs szó arról, hogy ne őt jelölnék kormányfőnek.
Az ügyet igyekezett kiaknázni Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő is, aki közösségi oldalán megjegyezte: a liberálisok előre isznak a medve bőrére, másrészt a hangfelvétel is jelzi, mit jelent a PNL és a PDL közötti lojalitás.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!