Beköltözés a Pantheonba

Hetvenöt éves adósságot törlesztett a Magyar Nemzeti Galéria a Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című, hét évtized erdélyi művészetét eddig soha nem látott gazdagságban megjelenítő kiállítás megrendezésével. A tárlat augusztus 23-ig látogatható.

2015. április 29., 09:172015. április 29., 09:17

Százötven erdélyi alkotó 430 festménye, szobra, grafikája, fotója fogadja a látogatót a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Hasonlónak – persze sokkal kisebb léptékben – legutóbb 1940-ben adott otthont a budapesti Szépművészeti Múzeum az Erdélyi művészek, erdélyi tájak című grafikai kiállításnak. Azóta csak az évek teltek és az adósság halmozódott, s a terv – ahogy Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője fogalmazott a megnyitón – már-már az örök ábrándok birodalmába költözött.

Erdély azonban végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé, jelentette ki ugyanabból az alkalomból Baán László, az MNG főigazgatója, aki szerint az intézmény történetében még nem volt hasonlóan átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Szücs György főigazgató-helyettes, a tárlat kurátora a kiállítás kezdő és záró dátumát indokolva emlékeztetett: az első világháború végéig az erdélyi magyar képzőművészet a magyarországi művészeti élet szerves része volt, s bár a határok 1990-es megnyitása után feloldódott az addigi bezártság, a kortárs erdélyi művészeti folyamatok etnikai alapon való vizsgálatának rossz gyakorlata nem szűnt meg egyik pillanatról a másikra.

A kiállítás új szempontok szerint mutatja be az 1920 és 1990 közötti évek erdélyi magyar képzőművészetét. A megszokott Erdély-sztereotípiák helyett kevéssé ismert, rejtett vagy ismeretlen erdélyi művészetet igyekszik megismertetni a látogatókkal. A tárlat fokozottan támaszkodik az erdélyi (romániai) köz- és magángyűjtemények – közel 80 „forrás” – anyagára, Erdélyt pedig tágabb földrajzi keretek között értelmezi, nem mond le olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.

Megható volt látni, amint élő erdélyi klasszikusok, illetve rokonaik és leszármazottaik keresték nagy lelkesedéssel az ismerős műveket, csodálkoztak rá, illetve értetlenkedtek, hogy egyik-másik művésztől miért választottak többet, vagy éppen méltatlanul kevés művet a kiállítás szervezői. Az örök szubjektív dimenzión túl azonban abban mindenki egyetérthet: immár nem tűnik lehetetlennek, hogy az erdélyi magyar képzőművészek elfoglalják a maguk természetes helyét a nemzet pantheonjában.

A teljes írás az Erdélyi Napló április 30-án megjelenő 17. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
Hirdetés
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
2026. február 06., péntek

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit

A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit
Hirdetés