
Fotó: Kristó Róbert
Várhatóan 2015-re csúszik a román balliberális koalíció tervezett alkotmányreformja, miután Traian Băsescu elnök megtámadta az alkotmánybíróságon a referendumtörvényt.
2013. szeptember 22., 18:442013. szeptember 22., 18:44
2013. szeptember 23., 11:342013. szeptember 23., 11:34
Alaposan keresztülhúzta a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) alkotmánymódosítással kapcsolatos számításait Traian Băsescu államfő azzal, hogy szombaton megtámadta az alkotmánybíróságon a koalíció referendumtörvényét. Az USL idén májusban úgy módosította a népszavazások megrendezéséről szóló jogszabályt, hogy az eddigi ötvenről harminc százalékra csökkentette a referendumok érvényességi küszöbét, az eredményességhez pedig a választópolgárok legalább 25 százalékának támogatnia kell a referendumban megfogalmazott indítványt.
A koalíció vezetőinek döntését az indokolta, hogy a Băsescu leváltása tárgyában általuk kezdeményezett tavalyi népszavazást éppen azért érvénytelenítette a taláros testület, mivel az elnököt támogató ellenzék bojkottja miatt a részvétel nem haladta meg az ötven százalékot. Márpedig Victor Pontáék már idén népszavazást akartak kiírni az alkomány módosításáról, viszont fennállt a veszélye, hogy az ötven százalékos érvényességi küszöb közepette az esetleges választói érdektelenség meghiúsítaná az alaptörvény reformját. A jobbközép ellenzék korábban már megtámadta a referendumtörvényt az alkotmánybíróságon, amely megállapította, hogy a küszöb leszállítása nem sérti az alaptörvényt, ha ezt csak egy év múlva kezdik alkalmazni. Băsescu ezután megfontolásra visszaküldte a törvényt a parlamentnek – erre az elnöknek egyszer van joga –, amely azonban változatlan formában szavazta meg újra. Mostani, az alkotmánybírósághoz eljuttatott óvásában az államfő ugyancsak amiatt kifogásolta a jogszabályt, hogy a 30 százalékos küszöb szerinte szűkíti a népszuverenitás gyakorlásának alkotmányban rögzített elvét. Az elnök úgy véli, a népszavazások érvényességéhez a választói névjegyzékben szereplő polgárok ötven százalékának plusz egy személynek az urnák elé kell járulnia.
Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke szombaton elismerte, hogy Traian Băsescu lépése miatt nem lehet a 2014 decemberében esedékes államfőválasztás első fordulójával egy időben megrendezni az alaptörvény módosításáról szóló népszavazást. A szociáldemokrata politikus közölte, az alkotmánybíróság leghamarabb október végén hoz ítéletet az államfői beadvány kapcsán, a parlamentnek ezt követően kell megvitatnia és jóváhagynia a taláros testület döntését, az államfőnek pedig húsz nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja a referendumtörvényt. Mivel ez december elején várható, a jogszabály előírásait csak egy év múlva lehet alkalmazni, vagyis a jövő évi államfőválasztás első fordulója után. „Emiatt kicsúszunk az időből, és az alkotmánymódosításról valószínűleg csak 2015-ben rendezhetünk referendumot. Vagyis taktikai szempontból Băsescu eléri a célját, sikerül megakadályoznia a koalíciót abban, hogy betartsa az alkotmányreform végrehajtásáról tett ígéretét” – állapította meg a házelnök, hozzátéve: ennek ellenére az USL nem kezdeményezi ismét az államfő tisztségéből való felfüggesztését.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!