Fotó: Gecse Noémi
A vasárnapi nyugtalottó-sorsolás eredménye értelmében a novemberi nyugták közül azok nyertek, amelyeken november 14-ei dátum és 420 lejes összeg szerepel – tájékoztat az Agerpres.
2016. december 19., 12:162016. december 19., 12:16
A sorsoláson azok a kasszabonok vettek részt, amelyeket 2016. november 1. és 30. között állítottak ki. A nyereményalap egymillió lej, amely maximum százfelé oszlik.
Ha a nyereményigénylések száma meghaladja a százat, újabb sorsolást tartanak, amely alapján kiválasztják a 100 nyertes nyugtát.
A sorsolás eredményéről a Pénzügyminisztérium (MFP), az Adóhatóság (ANAF), valamint a Román Lottótársaság (CNLR) honlapján lehet tájékozódni.
A nyereményigényléseket a közzétételtől számítva 30 napig lehet benyújtani az ANAF bármely kirendeltségénél. Az igényléshez szükség van az eredeti nyugtára, a személyazonossági igazolvány másolatára és egy kérvényre.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.
szóljon hozzá!