A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói nem vesznek részt a Grindeanu-kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány szavazásán, de az azt megelőző vitában kifejtik álláspontjukat a jogállamiságról – közölte a magyar közmédiával Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden.
2017. február 07., 18:032017. február 07., 18:03
Az RMDSZ-frakcióban kedden hozott döntést Kelemen Hunor azzal indokolta, hogy sem a kormánybuktató kezdeményezésre, sem ellene nem tudnak „jó lelkiismerettel” szavazni. Kifejtette: az RMDSZ szerint a Grindeanu-kormány téves döntéseket hozott a büntető törvénykönyv és perrendtartás módosításakor. A szövetség úgy véli: mind az alkalmazott módszer, mind a módosítás tartalma elfogadhatatlan, így az RMDSZ-frakció nem szavazhat a bizalmatlansági indítvány ellen.
Másfelől az ellenzék semmilyen alternatívát nem javasol, ezért az RMDSZ-frakció a bizalmatlansági indítvány mellett sem teheti le voksát – mutatott rá Kelemen Hunor. Megjegyezte, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő jobbközép pártok sem gondolják komolyan, hogy meg tudják buktatni a kormányt, hiszen a PSD-ALDE koalíciónak 54 százaléka van, feltehetően ezért nem javasoltak alternatívát, miniszterelnök-jelöltet, kormányprogramot.
A vitában azért vesz részt az RMDSZ, mert ezt jó alkalomnak tekinti, hogy a parlament gyakorolja a kormány feletti ellenőrző szerepét, a jogállamiság témáját pedig kiemelkedően fontosnak tartja. Kelemen Hunor szerint nyíltan kell beszélni arról, hogy működik-e egyáltalán Romániában a jogállamiság, és szétválasztották-e a hatalmi ágakat, „vagy ez csak fikció”.
Arra a felvetésre, hogy az utóbbi napokban Erdélyben többen szorgalmazták, mondja fel az RMDSZ a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködését, Kelemen Hunor azt mondta: egyelőre azt sem tudják, működik-e ez a megállapodás. „A politikában ésszerűen kell dönteni, ez nem érzelmi, nem ideológiai kérdés, nem szimpátiáról szóló kérdés. Van egy megállapodás, amibe bele lehet kapaszkodni ahhoz, hogy a magyar ügyet képviseljük. Ha fölmondjuk ezt a megállapodás, akkor magyar ügy miatt kell felmondani, és valamit általában érdemes a helyére tenni” – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Hozzátette: a megállapodás első próbája a költségvetési vita volt, amelyen a kormánypártok az RMDSZ módosító indítványainak jelentős részét elfogadták. Ezért a megyei szervezetek vezetőinek egy részével konzultálva a frakció úgy döntött, a tavaszi ülésszakon kipróbálják a szociálliberális koalícióval kötött parlamenti együttműködést, és ha nem bizonyul működőképesnek, az ülésszak végén felbontják azt. Kelemen Hunor megjegyezte: az ellenzék nem ajánlott semmilyen együttműködést, csak elvárja, hogy álláspontjukat az RMDSZ elfogadja.
A Grindeanu-kabinet elleni bizalmatlansági indítványról szerdán szavaz a bukaresti parlament. Romániában egy kormány beiktatásához, illetve megbuktatásához is a törvényhozók többségének voksára van szükség, attól függetlenül, hogy hány ellenszavazatot adnak le.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!