
Fotó: Kristó Róbert
Több pénz jut jövőre a határon túli magyarok támogatására, és újdonságként az óvodások után is jár majd az oktatás-nevelési támogatás.
2010. december 13., 12:022010. december 13., 12:02
2010. december 13., 12:122010. december 13., 12:12
Tizenhárom milliárd forint, vagyis a tavalyinál csaknem másfél milliárddal több pénz lesz jövőre erre a célra. A pénzeket jövőre a Szülőföld Alap jogutódja, a Bethlen Gábor Alap kezeli, amely egységesítené határon túli magyarságnak szánt, immár húszéves támogatási rendszert. A forrásokat egyrészt nyílt pályázatokon, másrészt meghívásos alapon lehet majd elnyerni. A kormányzat szerint eddig zavaros és átláthatatlan volt a rendszer, ezért volt szükség a változtatásra.
Múlt héten a Magyar Országgyűlés újabb 500 millió forintot szavazott meg a magyar nyelv határon túli oktatására. Újdonság, hogy az oktatás-nevelési támogatás, ami gyermekenként 80 euró, a jövőben az óvodások után is jár majd. A nemzetpolitikáért felelős kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt szerint fel kell készülni arra, hogy a demográfiai hullámvölgy és az asszimilációs folyamatok – elsősorban a szórványvidéken – súlyos mértékben befolyásolják a helyi magyar közösségek és intézmények életképességét. Ezért indokolt az oktatás-nevelési támogatás kiterjesztése az óvodásokra is, hogy az oktatás-nevelés teljes spektrumán magyar nyelven tudjanak tanulni és nevelődni a határon túli kisdiákok.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!