Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke pénteken, Marosvásárhelyen kijelentette: a magyar parlament a „román modellből” ihletődve fogadta el a Magyarország határain kívül élő magyarok honosításáról szóló törvényt.
2011. március 27., 14:562011. március 27., 14:56
2011. március 30., 14:442011. március 30., 14:44
Arra a felvetésre, miszerint Romániában vannak olyanok, akik azt kérik, hogy a kettős, azaz román és magyar állampolgársággal rendelkezők számára tilos legyen köztisztségre pályázni, Szili azt válaszolta: Romániának jogában áll törvényeket hozni, de az európai gyakorlatnak megfelelően.
„Romániának jogában áll törvényeket hozni, de uniós tagállamként Románia sem járhat el az európai gyakorlattól eltérően, attól az általános európai elvtől eltérően, amelyet alkalmaznak. Tavaly ősszel, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a modell éppen a román törvény volt, amelynek nagyon világosan rögzített elvei voltak, azt mondhatom, hogy éppenséggel ugyanaz a procedúra, mint amit Románia alkalmaz a Moldova köztársaságbeli állampolgárok esetében. Azt hiszem, hogy mind Románia, mind Magyarország két európai uniós tagállam, ahol biztosítják a szabad mozgás jogát és a lakhely megválasztásának jogát az európai polgárok számára” – fejtette ki Szili Katalin.
Ami a magyarországi választói és választhatósági jogot illeti, szerinte ezeket organikus törvényben szabályozzák majd, „valamikor ősszel”. Szili nem kívánta kommentálni Kövér László jelenlegi országgyűlési elnök autonómiával kapcsolatos, Romániában elhangzott nyilatkozatait. Szerinte azokat a partnerségi kapcsolatokat kell támogatni, amelyek beleillenek az európai elvekbe.
Szili Katalin Marosvásárhelyen részt vett Virág György, volt Maros megyei tanácselnök könyvbemutatóján, ugyanakkor találkozott a helyi közigazgatás és az üzleti világ több képviselőjével.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!