
Az idősek száma növekedőben van Romániában is. Nekik egyre több szolgáltatásra van szükségük
Fotó: Haáz Vince
Romániában tavaly 230 ezer szépkorúnak volt szüksége ideiglenes vagy állandó otthoni ellátásra. A községek számára nagy segítség lenne, ha az idős személyek gondozásának finanszírozása legalább 30 százalékban tényleg állami költségvetésből történne jövőtől.
2022. november 30., 22:012022. november 30., 22:01
Döntéshozó fórumként szavazta meg az elmúlt héten a képviselőház azt az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosító javaslatot, amely előírja, hogy az idős személyek gondozásának finanszírozása legalább 30 százalékban állami költségvetésből történjen. A támogatásba beletartoznak a nappali központok, az otthoni ellátás és az idősotthonok is.
„Azon a törvényen módosítottunk, amely az idősgondozás feltételeit szavatolja. 2000-től már törvénykezés szintjén is foglalkoztunk azzal, hogy fontos az idősgondozás, az önkormányzatoknak pedig feladatuk, hogy ezzel foglalkozzanak. A minisztérium megállapított standard összegeket, amely kifizethető nappali idősgondozásra, például egy nappali foglalkoztató központra, vagy otthoni idős gondozásra. Ezeket az összegeket az érintett önkormányzatnak kellett kifizetnie eddig. Megtehette azt, hogy saját hálózatot működtet, vagy pedig szerződött egy szociális szolgáltatóval, amely ellátja ezt a feladatot. A törvénymódosítás után ezeket a standard költségeket 30 százalékában kötelezően központi költségvetésből kell fedezni, utána jön a helyi önkormányzat és az ellátott személy hozzájárulása” – magyarázta a módosítás mibenlétét a Székelyhonnak Csép Éva Andrea, Maros megyei parlamenti képviselő, a törvénymódosítás kezdeményezője. Úgy véli, ez nagy terhet vesz le majd az önkormányzatok válláról, hiszen az idősgondozás egy olyan szolgáltatás, amelyre egyre inkább szükség van.
– fogalmazott az RMDSZ munkaügyi politikusa.
Az önkormányzatok feladata volt eddig is akár saját költségvetésből biztosítani a rászorulók védelmét, gondozását. A Maros megyei Mezőpanitban például 2017-től létezik otthoni idősgondozás, az önkormányzat a református egyház kereteiben működő Diakóniai Keresztyén Alapítvánnyal közösen végzi a feladatot – tudtuk meg Mezőpanit polgármesterétől, Bodó Elődtől.
– magyarázta a polgármester.
Az otthoni idősgondozással megelőzhető vagy késleltethető az idős személyek intézményben való elhelyezése
Fotó: 123RF
Az elöljáró érzékeltetésként hozzátette, ez az önkormányzatnak évi 120 ezer lejébe, vagyis havi 10 ezer lejébe kerül, az alapítvány is benyújt egyfajta igénylést az egészségbiztosító pénztárhoz, egy részét ugyanis el tudják számolni a költségeiknek. Hogy egy ilyen soktényezős képletben mit jelenthet az, hogy az állam 30 százalékban járul hozzá a költségekhez, az még Bodó Előd polgármester számára nem világos. „Megvárjuk, hogy kihirdessék a törvényt, hogy megjelenjen az alkalmazási módszertan, csak akkor fogunk pontosat látni. Az biztos, hogy jó lenne, ha nem csak mi és az egyház szállnánk be az idősgondozás költségeibe” – húzta alá a településvezető. Rámutatott, községükben mintegy 90–120 időssel foglalkoznak folyamatosan, és mindig vannak a várólistán is, akik szeretnének bekerülni a rendszerbe. Ők az otthoni gondozás, az injekciózás és kötözés mellett lelki feltöltődést is kapnak a szolgálatatástól – hangsúlyozza a polgármester, aki már csak azért is örülne, ha az állam is beszállna a költségekbe, mert – úgy véli – a szociális ágazatra „nem szokás” áldozni, az ugyanis nem hoz pénzt, csak viszi, ezért is szokott a finanszírozások közt az utolsó lenni.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
szóljon hozzá!