
A világot sújtó éhezés és a konfliktusok leküzdését, a védtelenek és kizsákmányolt emberek védelmét szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott beszédében.
2014. április 20., 19:342014. április 20., 19:34
Ferenc pápa olasz nyelvű húsvéti beszédében az Úr segítségét kérte, hogy leküzdjék „az éhezés csapását”, amelyet a konfliktusok csak súlyosbítanak, de súlyosbít „a cinkosságunkkal folyó hatalmas pazarlás” is.
Az egyházfő a védtelenek, a gyermekek, a nők és az idősek védelmét sürgette, ők gyakran kizsákmányolás áldozatai, és magukra vannak hagyva.
Szólt a Guineát, Sierra Leonét és Libériát sújtó Ebola-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik a „gondatlanság és végletes szegénység\" miatt terjedő betegségek áldozatai.
Ferenc pápa vigaszt kért azoknak, akik akaratuk ellenére szeretteiktől elválasztva töltik a húsvétot, a világ különböző térségeiben túszul ejtett laikusoknak és egyháziaknak, a hazájukat jobb jövő reményében elhagyó bevándorlóknak, akik nem mindig gyakorolhatják szabadon vallásukat.
A hagyományos húsvéti békeüzenetben az egyházfő az összes „nagy és kicsi, régi vagy új” háború befejezését sürgette, Szíriában humanitárius segítséget a konfliktus miatt szenvedőknek, és bátorságot a szemben álló felek között a „túl régóta várt” béketárgyalásokhoz.
Vigaszt kért az iraki testvérháborúk áldozatainak. Úgy fogalmazott, erősödjenek az izraeli–palesztin béketárgyalások újraindulásával támasztott remények. Békét szorgalmazott a Közép-afrikai Köztársaságban, és a terrorista akciók és erőszak sújtotta Nigériában és Dél-Szudánban. Testvéri megbékélést sürgetett Venezuelában.
A megbékélést célzó kezdeményezéseket ösztönzött Ukrajnában, hogy „az összes érdekelt fél, a nemzetközi közösség támogatásával, minden erőfeszítést megtegyen az erőszak megakadályozására, és az egység és párbeszéd szellemében építse az ország jövőjét”. Ferenc pápa beszéde után Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra.
Vasárnap délelőtt ünnepi misét mutatott be a Szent Péter téren. A napsütötte és virágokkal díszített Szent Péter tér és a Vatikán környéke a zsúfolásig megtelt hívőkkel és turistákkal. Olaszok és külföldiek tömött sorokban álltak a Szent Péter tértől az Angyalvárig.
A Vatikán több mint 200 ezresre becsülte a tömeget. Az embereket megerősített biztonsági szolgálat terelte, de néhol a zsúfoltság miatt a betegeknek vagy rosszul levőknek fenntartott biztonsági folyosók is eltorlaszolódtak. A mobiltelefonos és internetes szolgáltatás akadozott.
Az olasz hatóságok szerint ez volt a főpróbája XXIII. János és II. János Pál pápa április 27-i szentté avatásának, amelyre hasonló zarándoktömeget várnak csak a Szent Péter térre és a Vatikánnal szembeni sugárútra. Ugyanekkora esemény volt II. János Pál 2011-es boldoggá avatása is, amely problémamentesen zajlott le.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!